Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Beszámoló a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban tartott adventi játéknapról

A Kazincbarcikán működő szalézi szerzetesek és animátorok a tavalyi játéknap sikere után 2017. november 17-én újra játéknapot rendeztek a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium épületében. Az adventi játéknap célja a közösségformálás, a szabadidő élménnyel teli eltöltése. A pedagógusok és a szülők többsége is látja, aggasztónak véli, hogy a technika térnyerésével a gyerekek, fiatalok már kezdik elveszíteni a hagyományos játékokhoz való pozitív viszonyulásukat, egyre többen már csak egyedül játszanak telefonjukkal vagy személyi számítógépükön. Egy ilyen játéknap remek alkalom arra, hogy a diákok egy csoport felelős tagjaként küzdjenek a közös élményért és sikerért.

A regisztrációt követően az ötfős csapatokba rendeződött fiataloknak elsőként ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk a tantermekben berendezett akadályok leküzdésével. A játékok mosolyt csaltak a gyerekek arcára: szívószállal kiszívni egy drazséval teli pohár egy szemet, majd azt áthelyezni egy másik pohárba, aztán egy gitárból kellett kicsalogatni az oda bedobott pénzérmét, továbbá pohártorony építése stb.. Mind-mind olyan feladatok, amelyek koncentrációt igényelnek, de kellőképpen viccesek ahhoz, hogy egy remek péntek esti hangulatot hozzanak létre.

Az akadályok legyőzése után minden résztvevő ehetett és ihatott az iskola ebédlőjében, ami egyfajta teaházzá alakult át a hangulatvilágítással és a füstölők illatával. A tornaterem adott helyszínt a nagyközönségnek szóló eseményeknek: közös tánc, egy videó megnézése, tombolasorsolás, ahol értékes nyereményeket nyerhettek a fiatalok. A sportolni vágyóknak is kedveztek a szervezők, hiszen csocsóbajnokságon és minifoci- bajnokságon is részt vehettek a főleg fiúkból álló érdeklődők.

adventi_jateknap_2017

[img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_01.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_02.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_03.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_04.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_05.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_06.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_07.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_08.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_09.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_10.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_11.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_12.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_13.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_14.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_15.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_16.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_17.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_18.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_19.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_20.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_21.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_22.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_23.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_24.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_25.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_26.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_27.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_28.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_29.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_30.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_31.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_32.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_33.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_34.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_35.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_36.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_37.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_38.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_39.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_40.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_41.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_42.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_43.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_44.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_45.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_46.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_47.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_48.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_49.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_50.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_51.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_52.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_53.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_54.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_55.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_56.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_57.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_58.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_59.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_60.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_61.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_62.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/adventi_jateknap_2017/thumbs/thumbs_adventi_jateknap_63.jpg"]

A játéknapon közel kétszáz diák vett részt, akik az este 10 óráig tartó programokon jól érezték magukat. A rendezés és szervezés színvonalas volt, ütemezett; köszönet érte mindazoknak, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak: a kazincbarcikai szalézi szerzeteseknek és az animátoroknak.  

 

Farkas Barbara tanár

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

admin On november - 21 - 2017

Categories

Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Jó reggelt!
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Szalézi Szent Ferenc Gimnázium -- Jó reggelt ! -- műsorai.
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
DSC_1792

33. Nagy László me

Lezárult a 33. Nagy László megyei fizikaverseny a Szalézi Szent ...

NL_fiz_kiemelt

Fizikaverseny 2018

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium harmincharmadik alkalommal hirdeti meg   a Nagy László ...

hittanv_felkesz_kiemelt

Hittanvizsga anyaga,

Hittanvizsga anyaga a 10-11. évfolyamok számára A vizsga időpontja: 2018. március ...

hang_keltette_formak_kiemelt

Fizika kísérleti b

        A Nagy László Fizikaversenyen 2018. február 22-én 16 órai kezdettel Pántyáné ...

Bessenyei_Bela_kiemelt

Tavaszi hangulat a G

Az én világom címmel nyílt meg a Gimi Galériában 2018. ...