Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

„Közösségi élmény és múzeumi interpretáció középiskolás csoportok bevonásával”

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ és a Herman Ottó Múzeum meghívására a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosító számú kiemelt projekt keretében megrendezésre kerülő projekt zárónapján vett részt iskolánk 30 diákja.

Kiállítás nyílt a Herman Ottó Múzeumban a diákok projekt során készített bútorterveiből és makettjeiből. Láthattuk diákjaink Rudabányán, a Bányászattörténeti Múzeumban készített, és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak Miskolcon, a Herman Ottó Múzeumban készített alkotásait.  Vetítésre kerültek diákjaink filmjei, majd kiscsoportos beszélgetések során beszámoltak tanulóink a filmkészítés, bútor tervezés és készítés tapasztalatairól. Elmondták, milyen múzeumban éreznék jól magukat. Hogyan kellene a múzeumi tereket változtatni, hogy minél több embert vonzzon, minél több érdeklődő érezze jól itt magát, miközben ismereteket szerez a múltról.

A tanév első félévében a Herman Ottó Múzeum, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziummal, a rudabányai Bányászattörténeti Múzeum a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziummal és az Egri egyetemisták dolgoztak együtt a projektben. Diákjainkkal Rudabányán hat filmet készítettek, bútorokat terveztek és kiviteleztek az egyetemisták segítségével, miután azok makettjeit is elkészítették.

A Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épületében Mlakár Zsófia történész-muzeológus ismertette a napi programot, majd Szolyák Péter múzeumigazgató – helyettes köszöntője után Káldy Mária (főtanácsadó, MOKK) „Az EFOP 3.3.3 múzeumi mintaprojektek, mint a módszertani fejlesztések alapjai”címmel tartott összefoglaló értékelést. Ezután, mint szakmai megvalósítók, mi rajztanárok (Bukodiné Sólyom Ilona és Vincze Judit) számoltunk be tapasztalatainkról a két iskola diákjainak képviseletében. Levetítették az általam készített kisfilmet, amiben a projektről vágtam össze egy összeállítást.

A múzeum képviseletében Mlakár Zsófia foglalta össze az elvégzett projekt tapasztalatait.

Majd a projekt előkészítő szakaszában, diákjaink által, Rudabányán készült kisfilmeket nézhettük meg. A filmek után kiscsoportokban konzultálhattunk, majd étkezés után Balázs Péter (egyetemi docens, Eszterházy Károly Egyetem) szakmai értékelése következett az elkészült munkákról.  Őt követte a Bányászattörténeti Múzeum igazgatója, Papp Andrea zárszava, melyben a mentorált múzeum és iskolánk munkáját követte végig fotók segítségével. Láthattuk azt is, hogyan vették birtokba a múzeum látogatói az egyetemistákkal közösen készült raklapbútorokat.

A projektet mindenki nagyon pozitívan értékelte. A diákok, és mi felnőttek is, nagyon sokat tanultunk közben. Megtudtunk sok mindent a múzeumról, rájöttünk, hogy a csoportmunkában hogyan veheti ki részét egy-egy ember a tehetsége szerint, hogyan segíthetik egymás munkáját. A diákok megtanulták a filmkészítés alapjait. A problémamegoldó képességüket volt alkalmuk folyamatosan fejleszteni. Érezhették, hogy munkájuk, hasznos, nem hiábavaló.

Köszönjük, hogy részesei lehettünk a projektnek. Büszke vagyok tanítványaim munkájára!

Bukodiné Sólyom Ilona

[flagallery gid=351 name=”Gallery” skin=default_old]

admin On december - 12 - 2017

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...