Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom (SZALIM) idén is meghirdette lelkigyakorlatát kamaszkorúak számára   Péliföldszentkereszten december 8 és 10-e között. A lelkigyakorlat témája a következő volt: „Mindenki egy családba született.” A lelki hétvégén a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium négy diákja is részt vett Tóth Péter testvér kíséretével. A résztvevő diákok személyes élményeiket, tapasztalataikat, észrevételeiket is megosztották velünk.

Váradi Róbert 8.A

 Nekem összességében nagyon tetszett és jót tett ez a hétvége. Én most voltam először ilyen lelkigyakorlaton, de szerintem nem utoljára. Most sikerült megértenem, hogy mit is takar igazán a szalézi jelenlét. Hogy milyen is egy nagy és összetartó, befogadó családnak a részese lenni. Amit a hétvégén Pali atyának, Ági nővérnek, a rendbelieknek, animátoroknak, és mi nekünk ifjuaknak sikerült egyesíteni, összeforrasztani. Végezetül számomra az egyik legfontosabb az volt, hogy új barátokat szereztem, akikkel remélem, tartani fogjuk a kapcsolatot.

Viczek Viktória Napsugár 9.A

Számomra ez egy nagyon kedvemre való hétvége volt, mert egyrészt megérthettem, hogy a karácsony arról szól, hogy Jézust a családunkba engedjük. Néhányan azt híhetik, hogy Péliföldszentkeresztre csak a nagyon vallásos diákok járnak. Ez nem igaz. Őszintén megmondva én nem sorolnám magamat a túlzottan vallásos emberek közé. De ez a hétvége kicsit megváltoztatta az én gondolkodásmódomat, a más emberekhez és a családhoz való hozzáállásomat is. Új dolgokat tanultam el másoktól és tanultunk el egymástól. Megismertem új dalokat, énekeket, játékokat, szemléletmódokat, minden olyat, ami segíthet a lelki fejlődésemben is. Másokat is bíztatok, hogy a következő lelki gyakorlatra jelentkezzenek, mert nem fogják megbánni.

Hegedűs Mariann Éva 10.D

Számomra ez a hétvége egy kellemes csalódás volt. Soha életemben nem voltam még ehhez hasonló lelkigyakorlaton, és nem tudom, hogy miért nem. Ahogy megérkeztünk péntek este, és beléptünk az ifjúsági házba, ami tele volt vidám, kedves, segítőkész, pozitív emberekkel, már akkor éreztem, hogy különleges napok állnak előttünk, és így is történt.  Első nap még ismerkedtünk az emberekkel és magával a csodálatos hellyel. De másod-harmadnapra már egyre otthonosabban mozogtunk. A hétvége során színes és lelkiekben megérintő programokon vehetünk részt. Mi nagyobbak elmélkedéseket hallgattunk, csoportos lelki beszélgetéseken füleltük egymás családi történeteit, személyes tapasztalatait. Jó volt látni, hogy ki korábban, ki kicsivel később, de megnyílt mások előtt, és kitárta szíve egy darabját. A lelki hétvégéből az énekek, zsoltárok, szentbeszédek és persze a misék sem maradhattak el, ahol együtt szívből énekeltünk, imádkoztunk másokért és egymásért. Nagyon fontos volt számomra, hogy a végére ténylegesen egy családdá forrtunk össze, mind a százan. Új barátokra tettünk szert, de lelki és gondolkodás béli megújulásra is egyaránt. Engem személy szerint nagyon feltöltött és megérintett a hétvége. Egy fájó dolog volt azért: a búcsúzás, de már alig várom a következő lelki hétvégét!

Szakács Eszter 10.D

 Bevallom őszintén, eleinte tartottam ettől a ,,kiruccanástól”, hiszen soha nem voltam még ehhez hasonló rendezvényen, de meg kell mondanom, hogy nagyon jó volt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagyszerű élményekkel fogok hazatérni. Rengeteg kedves embert ismerhettem meg a három nap alatt a programok során. A csoportos beszélgetéseken kicsit körvonalazódott a képünk egymásról, meghallgathattuk a másik véleményét bizonyos dolgokról. Ami engem különösen megérintett, az az volt, hogy mindenki komolyan vette azt, amiért oda ment. Jó volt végignézni az arcokon, és látni a szeretetet, boldogságot bennük. Számomra ez egy emlékezetes hétvége volt, és biztos vagyok benne, hogy a következő hasonló rendezvényen is ott leszek. Úgy gondolom, hogy ez egy remek lehetőség volt arra, hogy az ünnepek közeledtével kicsit feltöltődjünk lelkileg.

admin On december - 13 - 2017

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...