Pénteken az iskolai szalézi ünnepségen hallottunk a Szalézi WiFi nevű rendezvényről, amelynek keretein belül csocsóversenyt is rendeztek. Osztálytársammal, Heck Balázzsal úgy döntöttünk, hogy ezen mi is szívesen részt vennénk. A bátorság eredményt hozott: sikerült első helyezést elérnünk legyőzve későbbi riválisainkat és barátainkat, Juhász Attilát és Takács Ákost. Ezen eredményünkön felbuzdulva ott helyben eldöntöttük, hogy szeretnénk részt venni másnap, az óbudai szaléziak által megrendezésre kerülő VIII. Don Bosco Csocsóbajnokságon, ahová az ország legtöbb szalézi intézményéből érkeznek résztvevők.
Szombat reggel 7.45-kor indultunk és nagyon kellemesen telt az út, amelynek során „Heki” megismerkedett a többiekkel. Miután megérkeztünk és köszöntünk minden kedves ismerősnek, (köztük Gábor testvérnek és Zoli atyának,) ifi kategóriában (13-18 évesek) neveztünk be, és némi szemlélődés után arra gondoltunk társammal, hogy lehet itt keresni valónk. Három barcikai csapat nevezett ifi kategóriában és egy felnőttben. A csoportkört mindegyik csapatunk veretlenül zárta, tehát nem ért minket nagyobb meglepetés az ellenfelek részéről. Reménykedtünk Hekivel, hogy nem kerülünk össze az ifis társainkkal, sem a csoportkörben, sem az egyenes kieséses szakaszban, és ez így is alakult egészen a döntőig, hála Istennek.
Az ellenfeleinket már az első meccstől kezdve komolyan kezeltük, hiszen nem ismertük sem őket, sem az asztalokat, amin játszottunk. A csoportmeccsek befejeztével átvonultunk a templomba, ahonnan egy-két ima után visszatértünk a játékterembe és elfogyasztottuk a hideg ebédünket, majd következett egy kis Kahoot-játék Gábor testvér vezetésével. Ez idő alatt teázásra és különböző játékokra is lehetőség volt.
Mindezek után tovább folytatódott a küzdelem, immár a kieséses szakaszban. Eleinte itt sem szorongatott meg senki bennünket egészen az elődöntőig, ahol elég rosszul kezdtünk, de egy cserével ezt kompenzálni tudtuk. Ekkorra – sajnálatos módon – kiesett a kisebbekből álló ifi és a felnőtt barcikai csapat. Így a másik csapattal (Ákossal és Attilával) már-már feladatunknak tekintettük, hogy valamilyen eredményt szerezzünk a barcikai gárdának.
A hármas döntőben Attiláéktól féltünk a legjobban, de az óbudai leány páros jobban megszorongatott minket, erre nem számítottunk. Ekkorra már minden barcikai mindent beleadva szurkolt nekünk, ami nagy nyomást gyakorolt ránk, hiszen rajtunk múlt a barcikai csapat győzelme. Hatalmas volt a stressz, ami sajnos meg is látszott a játékunkon. Nagyban a szerencsén is múlt, hogy győztünk, amit hatalmas örömujjongás kísért. Ezt honorálták is a szervezők: a szurkolóink megkapták a legjobb szurkolói különdíjat.
Nagyon jól esett, hogy minden barcikai együtt örült velünk a győzelemnek. Úgy gondolom, hogy már csak azért is érdemes volt elmenni, hogy találkozhattam azzal a rengeteg ismerőssel, régi baráttal. De az az összetartás, ami végig kísérte az eseményt minden barcikai részéről a győzelemig, megkoronázta az egészet! Remélem jövőre is részt tudok venni egy hasonlóan jó csapattal az akkor már IX. Don Bosco Csocsóbajnokságon!
Toma Tamás Áron 10. A
[flagallery gid=355 name=”Gallery” skin=default_old]
