Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2018. március 14. „Motiváció – élménypedagógia – tudomány – művészet – tantárgyi koncentráció a manézsban.”

Iskolánk 51 tanulója utazott Budapestre, hogy részt vegyen a természettudományos tárgyakat és a cirkuszművészetet népszerűsítő órán.  Az itt tárgyalt jelenségeket a 2018 januárjában Monte Carloban Arany Bohóc díjjal kitüntetett ifj. Richter József által vezetett Magyar Nemzeti Cirkusz művészei mutatták be, a magyarázatokat pedig a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium két tanárnője (Kovacsics Bernadett és Sinkó Andrea) adta. Ez a cirkuszba kihelyezett formabontó óra igazi élménypedagógia, hiszen közvetlenül összeköti az élményt a tanulással.

Harnócz András  szalézis diák: „A cirkuszi műsor mellett megérthettük az egyes mutatványok fizikai, kémiai és biológiai hátterét. A produkciókat ide illő irodalmi idézetek kötötték össze. Halhattunk rímhányó Romhányit és Karinthy műveiből is részleteket. Már maga az első mutatvány is lélegzetelállító volt, amit a kolumbiai magas drót csoport (Gerling csoport) mutatott be, ami egy igen életveszélyes produkció volt, biztonsági kötél és védőháló nélkül. Általuk megismerhettük a tömegpont dinamikáját valamint a stresszt is. Tytojo, a zsonglőr a Magyar Nemzeti Cirkusz első japán fellépője. Az ő segítségével megismerhettük az alkohol hatását szervezetünkre illetve a gravitáció jelentőségét.  A Casselly család mindenki számára meglepő és lélegzetelállító produkciót adott elő az elefántokkal.  Végezetül pedig őket követte a már sokunk által várt Richter csoport, akikre nyugodtan mondhatjuk, hogy Magyarország büszkeségei. Lenyűgöző állatseregletet, lovas akrobata produkciót mutattak be, mely segítségével közelebbről megismerkedhettünk a körmozgással valamint a Newton törvényekkel. Mindenkinek nagyon tetszett a műsor és máskor is szívesen vennénk részt ilyen rendezvényen. Köszönjük a szervezést Budai Tímea tanárnőnek.”

A szerencsésebb diákok kipróbálhatták a bemutatott eszközöket, egyensúlyoztak a bohócfigurákkal, próbálták a nehezék nélküli papagájt is egy ujjon megtartani és egyensúlyozhattak a mozgó lovakon… Számos példa mutatja, hogy a cirkusszal nem csak szórakoztatni, hanem tanítani is lehet!

Egy korábbi cirkuszpedagógiai óra rövid összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=ARxTWT0BXLk

A cirkusz műsorának rövid előzetese:    https://www.youtube.com/watch?v=gCWBqydTPV8

 

Budai Tímea

[flagallery gid=364 name=”Gallery”]

admin On március - 19 - 2018

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...