Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Hittan tesztet írtak a Szalézi Gimnázium 10. és 11. osztályos tanulói

 

2018. március 20-án hittan tesztet írtak a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 10-11. osztályos diákjai, összesen 224 tanuló. A teszt megírásának célja az volt, hogy az iskola vezetői és a hittant tanító pedagógusok képet kapjanak arról, hogy a diákok hogyan haladnak előre a hittan tanulmányaikban.

A felmérést internetes kérdőív formájában írták meg a gimnazisták az iskola három informatika tantermében összesen 12 csoportban. A tesztet kitöltőknek válaszolniuk kellett a hittel kapcsolatos, valamint az iskola és a szalézi rend névadójával kapcsolatos kérdésekre, de tisztában kellett lenniük a magyar szalézi tartományban különböző funkciókat betöltő lelkipásztorok nevével, a szalézi oratórium lényegével is. A feladatlapban több olyan mátrix-jellegű kérdés is szerepelt, amelyben soronként és oszloponként kellett bejelölniük a vizsgázóknak a helyes válaszokat. Egyik feladatuk az volt, hogy a naptári évhez igazodva sorba kellett állítani a jeles egyházi ünnepeket, a vízkeresztet, a karácsonyt, Don Bosco égi születésnapját, a húsvétot, a hamvazószerdát, a nagyböjtöt, a virágvasárnapot, nagypénteket és Nagyboldogasszony napját. Nem is volt olyan könnyű!

A teszt eredményeit néhány órán belül kifüggesztette az iskola vezetősége, amely elégedettséggel töltheti el a hittant tanítókat és az érintett osztályfőnököket. A 80%-os eredmény eléréséhez kötött jelest 60 tanuló érte el, míg 149 jó, 13 közepes és 2 elégséges osztályzat született. A tesztet kitöltők átlagos eredménye 72%-os volt, az átlagos érdemjegy pedig 4,2.
A teszt eredménye jelentős mértékben beleszámít azon pályázat elbírálási szempontjai közé, melynek végeredményeként a 10. és 11. évfolyam várhatóan 25 tanulója ötnapos római jutalomutazáson vehet részt a szalézi rend jóvoltából.

 

Petróczi Gábor

igazgató

[flagallery gid=365 name=”Gallery”]

admin On március - 20 - 2018

Categories

Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...