Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Tanulmányi kötelezettségeik teljesítésével május 5-én iskolájuktól és tanáraiktól elbúcsúzva elballagtak a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium végzős tanulói. A három osztályban tanuló 97 diák 4,2 feletti kiváló tanulmányi eredménnyel zárta 12. évfolyamos tanulmányait. A három osztályból egy hat évfolyamos, egy ötévfolyamos és egy négy évfolyamos közösség fejezte be ebben a tanévben gimnáziumi éveit.

A ballagási ünnepség kezdetén a maturáló diákok az iskola zászlaja mögött felsorakozva az Egressy úton a Szent Erzsébet sétány érintésével átvonultak a Szent Család-templomba, ahol Lytton atya áldotta meg az iskola zászlaját és az érettségiző diákokat. A visszaúton a ballagók érintették a Don Bosco Sportközpont épületét, majd rövid pihenőt tartottak feldíszített osztálytermükben.

A 11 órakor kezdődő iskolai ballagást megtisztelte jelenlétével Demeter Zoltán újjáválasztott országgyűlési képviselő, Klimon István alpolgármester és számos más jeles vendég. Az ünnepi műsort követően Petróczi Gábor igazgató úr szólt az érettségiző diákokhoz, tanártársaihoz, az osztályfőnökökhöz és a szülőkhöz. Beszédében egyenként értékelte a három osztály tevékenységét, és elmondta, hogy „…áttekintve a tanulmányi eredményeket, összeadva a megszerzett nyelvvizsgákat megállapíthatjuk, hogy három kiváló osztállyal leszünk holnaptól szegényebbek: diákjaink összesen 89 komplex felső- vagy középfokú nyelvvizsgát szereztek, a 98 végzős tanuló közül 69 fő, azaz az érettségiző diákok 71%-a szerzett legalább középfokú, „C”-típusú nyelvvizsga bizonyítványt. Kifejezte meggyőződését, hogy két-három hónap múlva három eredményes érettségivel, kiváló nyelvvizsga-eredményekkel és imponáló felvételi eredményekkel rendelkező osztályunkkal fogunk gazdagodni.

A ballagási ünnepségen átadták az alábbi kitüntetéseket

Polgármesteri dicséretben részesült Polonkai Ádám 12.A osztályos tanuló, akinek kitűnő tanulmányi eredménye mellett angol és német nyelvből középfokú „C”-típusú nyelvvizsgája van, angolból pedig felsőfokú komplex nyelvvizsgával is rendelkezik. Az osztályközösség elkötelezett, meghatározó tagja, gimnáziumunk közismert személyisége. Kiváló eredményei, példás szorgalma és kiemelkedő nyelvi teljesítménye alapján méltó a polgármesteri dicséretre.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Alapítványának kuratóriuma kiemelkedő munkájuk elismeréseként Szalézi-díjban részesítette Polonkai Ádám, Andrékó Tamás és Kovács Balázs 12.A osztályos, valamint Debreceni Bence 12. D osztályos tanulókat.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Alapítványának kuratóriuma kiemelkedő tevékenységük és eredményeik alapján Pro Schola et Labore-díjban részesítette Kovács Nikolett 12.A, Vincze Fédra 12.A, Harnócz András 12.C, Csorba Dorottya, Andó Bálint és Szabados Pál 12.D osztályos tanulókat.

Kedves ballagó diákjaink! Mindig lebegjenek előttetek a Szentírás szavai: „A lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség…” Tartsátok tehát meg az isteni törvényt, éljetek boldogul! Isten veletek!

[flagallery gid=371 name=”Gallery” skin=default_old]

admin On május - 5 - 2018

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...