Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Június 14-én, csütörtökön este 19 órától került megrendezésre a „Slam poetry AZ UTCÁN” című rendezvény. A kormány által meghirdetett „Ne menj el mellette!” pályázat célja az, hogy felhívja a figyelmet a régi, érdekes történettel rendelkező templomokra, megismertessék ezeket a nagyközönséggel. Horváth Tina, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákja, a rendezvény fő szervezője úgy gondolta, hogy a legjobb megoldás erre az, ha ez nyilvánosan történik, így szélesebb körben tud elterjedni az információ. Ezenkívül jó ötletnek találta, ha ötvözi ezt egy új művészeti irányzattal, a slam poetryvel, így fiatalokat vonzva a közönség soraiba.

Vegyes előadások voltak, először versekkel, gitárjátékkal, énekkel hangolták rá a résztvevők a közönséget az estre. Utána következtek a slamerek bemutatói. Fellépett Kokas Bálint, Jacsó Pál, Irlanda Kristóf és Karácsony Katalin is. A templom történetet pedig két részben ismerhettük meg, itt derült fény arra, mennyi érdekes dolog is történt várusunkban, amiről fogalma sincs a legtöbb ittlakónak

Mivel a rendezvény közterületen, a Rákóczi téren volt megtartva, így a közönség nagyon vegyes volt, egészen a kisgyerekektől az idősekig minden korosztály képviseltette magát. Nagyon lelkes és nyitott társaság volt, akik bátorították a fellépőket, jó volt a hangulat. Volt olyan, aki egészen Nyíregyházáról, utazott el idáig, hogy meghallgassa az előadásokat.

Összességében szerintem egy nagyon sikeres rendezvénynek lehettünk szemtanúi, sajnálhatja, aki kihagyta. Rengeteg új információval bővíthettük tudásunkat, érdekes volt. Le a kalappal az összes szervező és fellépő előtt, akik a fő szervezőn és a slamereken kívül a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, az Avasi Gimnázium és a Herman Ottó Gimnázium tanulói: Debreceni Bence, Gadóczi Gergő, Zámbó Judit, Gál Petra és Szakács Eszter voltak.

Gadóczi Gergő 10. C osztályos tanuló

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Fiatalsag_tortenelem_kultura=Kazincbarcika

[img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_01.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_02.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_03.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_04.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_05.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_06.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_07.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_08.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_09.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_10.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_11.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_12.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_13.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_14.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_15.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_16.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_17.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_18.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_19.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_20.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_21.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_22.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_23.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_24.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_25.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/fiatalsag_tortenelem_kulturakazincbarcika/thumbs/thumbs_slam_poetry_kb_26.jpg"]
admin On június - 18 - 2018

Categories

Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Jó reggelt!
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Szalézi Szent Ferenc Gimnázium -- Jó reggelt ! -- műsorai.
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
erettsegi_2018_kiemelt

Beszámoló a 2018-a

Az idei évben a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban három osztály ...

slampoetry_kb_kiemelt

Fiatalság, történ

Június 14-én, csütörtökön este 19 órától került megrendezésre a „Slam ...

Aranydiploma 2018-ba

Kiss László magyar-történelem szakos középiskolai tanár, iskolánk aranydiplomás pedagógusa   Kiss László tanár ...

ped_nap_kiemelt

Polgármesteri dics

Örömmel értesítjük a kollégákat, a tanítványokat, a szülőket, hogy Schottnerné Szabó ...

erseki_tanevzaro_2018_kiemelt

Érseki tanévzáró

2018. június 12-én tanévzáró szentmisére hívta Ternyák Csaba érsek atya ...