Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Az idei évben a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban három osztály 97 tanulója és 31 alsóbb évfolyamon tanuló diák tett közép- vagy emeltszintű érettségi vizsgát.

Elsőként tekintsük át az érettségizőink által elért eredményeket az elmúlt évekhez képest. Kiemelkedő eredményt nyújtottak diákjaink német és francia nyelvből 4,9-es átlaggal; fizika, földrajz és testnevelés tantárgyakból 5,0-s átlaggal, bár ezekből a tantárgyakból viszonylag kevesen vizsgáztak. Az angol érettségik idei átlaga is jóval meghaladja az elmúlt ötéves átlagot a 4,6 tizedes eredménnyel. Sokak nagy félelme volt a matematika, ám az eredmények azt mutatják, hogy kár volt félni, a 3,9-es átlag szintén felülmúlja az elmúlt évekét. A matematikát leszámítva minden tantárgy idei átlaga 4,0 fölötti eredményt mutat.

Másodjára, vessük össze az eredményeket a megyei és az országos eredményekkel, amelyekben az egyes érdemjegyek számát hasonlítjuk össze. A középszinten befejezett érettségi vizsgák során a gimnáziumban nem volt elégtelen érdemjegy, ellentétben a megyei és az országos osztályzatokkal. Az összes vizsgatárgy értékelése során 212 jeles, 156 jó, 56 közepes és csak 16 elégséges végeredmény született, így a 442 végső osztályzat fele jeles eredményt hozott. A középszintű érettségi vizsgák 4,54-es átlaga magasan fölötte áll a megyei 3,41-es és az országos 3,48-as átlagnak.

Az emelt szintű eredmények is azt mutatják, hogy diákjaink jól felkészültek, kiemelkedően szerepeltek. Emelt szinten érettségiző diákjaink közül 35-en jeles emelt szintű eredményt, 11-en jó osztályzatot értek el, és csupán egyetlen tanuló kapott emelt szintű közepes értékelést.

Gratulálunk a 2018-ban érettségit tett tanulóinknak, szeretettel gratulálunk a felkészítő tanáraiknak is! Az áldozatos munka meghozta gyümölcsét. További sok szép eredményeket kívánunk! Mindenekelőtt azonban pihentető nyári szünetet kívánunk mindenkinek!

 

Farkas Barbara pedagógus

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

admin On június - 26 - 2018

Categories

Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...