Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

„A jócselekedetet nem pénzért teszik”

   Don Bosco példáját követve „vidáman tettük a jót”, és segítettünk a Barcika Art sportszervezőinek a Kolorfutás 2018 program lebonyolításában.

Ismét bizonyították a diákjaink, ha szükség van a segítségükre, ha személyesen megszólítjuk őket, esetleg példát mutatunk, összefognak és hegyeket képesek értünk, illetve a nemes cél érdekében megmozgatni. Szervezettség, odafigyelés, jó hangulat jellemezte az idei kolorfutást, és rengeteg dicséret, amit a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 85 önkéntes segítője a résztvevőktől, szurkolóktól kapott. A szervezési feladatok már hónapokkal ezelőtt elkezdődtek. A lakosság megfelelő tájékoztatása érdekében először plakátoztunk, szórólapokat osztottunk szét, majd a pályabejárást követően mindenki megismerte feladatát. A rajtcsomagok előkészítése és kiosztása is hatékonyan ment a nagy létszámú önkénteseknek köszönhetően.

  Köszönöm a kitartást a nagy melegben, a frissítést, a szemétszedést, az útbaigazítást, a biztató szavakat. Tanúi lehettünk a sok büszke szülő, nagyszülő, férj, feleség felhőtlen örömének, mikor a gyermeke, unokája, párja nyakába akasztottuk a befutóérmet. Felejthetetlen napokat éltünk át együtt, igazi közösséggé formálódva tettük a jót, vidáman. Ismét bebizonyosodtak Don Bosco szavai: „nagylelkűséged, ha jó szívvel teszed, nem csupán le akarod tudni  a szolgálatodat, az téged is fejleszt”.

Lesóné Molnár Enikő

[flagallery gid=376 name=”Gallery”]

admin On augusztus - 28 - 2018

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...