Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

„Kevés nehezebb dolog van, mint tanévnyitó szentmisén prédikálni” – kezdte homíliáját Vitális Gábor atya a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanévnyitóján.

Nos, cikket írni sem könnyebb. Hisz a szerző fejében jobbára csak a közhelyek kavarognak izgatott hetedikesekről és kilencedikesekről, büszkén feszítő végzősökről és a nyáron megnőtt, lebarnult, megszépült és megokosodott 8-10-11. évfolyamosokról.

2018. szeptember 2-án rekord számú, 650 diák, 50 tanár és sok érdeklődő szülő töltötte meg a Szent Család-templomot. Bizony nem volt igaza azoknak, akik 20-25 éve még feleslegesnek érezték az új templom építését, hisz alig fértünk el. Vitális Gábor mellett Feri atya és Janka Gábor görögkatolikus parókus misézett.

Az evangéliumi részlet után plébános atya (vagyis Müzli atya, ahogy a tanulók nevezik) arról beszélt, fontos, hogy mindannyian megtaláljuk helyünket a világban és igyekezzünk jobbá tenni azt.

“A 2018/19-es tanévet megnyitom”

A szentmise után Petróczi Gábor igazgató úr köszöntötte a diákokat és a szülőket, majd bemutatta az új kollégákat, Arany Lajos magyar, Kis-Molnár Csilla angol, illetve Juhász-Kókai Henriett matematika–német szakos tanárokat.


Sokan vagyunk

A Don Boscóról szóló dal vidám eléneklése után a másnapi viszontlátás reményében hagytuk el a templomot.

Boldog új tanévet, Szalézi Szent Ferenc Gimnázium!

Még sok-sok kép található itt.

admin On szeptember - 4 - 2018

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Jó reggelt!
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Szalézi Szent Ferenc Gimnázium -- Jó reggelt ! -- műsorai.
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
csocso_kiemelt

Iskolai csocsó bajn

Kedves szalézis Diákok! Szalézi Szent Ferenc és Don Bosco ünnepe kapcsán ...

Ertek_dij_kiemelt

Kazincbarcika Közm

 Tisztelt Diákok, Kollégák, Kedves Érdeklődők!          Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a ...

Ideiglenes_felv_kiemelt

Ideiglenes felvétel

Az itt szereplő  pontszámok újraellenőrzés esetén változhatnak . A táblázat csak ...

Miskolc_Nemzeti_Szinhaz_iskolankban_kiemelt

A Miskolci Nemzeti S

2019. január 16-án ellátogattak iskolánkba Fandl Ferenc és Somhegyi György, ...

Sztermen_gyasz_kiemelt

Elhunyt Sztermen Gus

Gyémántdiplomás pedagógus, 1925-2019. Fájdalommal tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy ...