Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2018. augusztusában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pályázatot hirdetett az energiahatékonyság kapcsán. Iskolánk 8.A osztályos tanulói is indultak a pályázaton és nyertek! Nagyon örültünk a lehetőségnek, és vártuk a november 8- át, amikor megérkezett a Szalézi Gimnáziumba a MEKH szupertanára és Duba Gergely energianagykövet, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem I. évfolyamos hallgatója.

„A MEKH Energiakövetek programja 2017-ben indult. A tavalyi év négy nyertes pályázója összesen 12 város 17 általános iskolájában és gimnáziumában, több mint 650 diák számára tartott rendhagyó fizikaórákat, felhívva ezzel a fiatalok figyelmét az energiatudatos, energiatakarékos szemléletmód fontosságára. A program és a tanórák célja a fogyasztók, elsősorban az új generáció tudatos szemléletének formálása.” (https://kolorline.hu/hirek/kazincbarcika/2018-11-08/az-energiagazdalkodas-fontossagara-hivtak-fel-a-figyelmet)

                Az energiatudatos életmód egyre hangsúlyosabb a fiatalok körében, azonban még mindig kevés a gyakorlati ismeretekre fókuszáló oktatási segédanyag. A nyolcadikosok érdekes kísérleteken keresztül tapasztalhatták meg, mit tehetnek a mindennapokban a fenntarthatóságért. Gergő jó hangulatú, vidám előadást tartott az energiagazdálkodás fontosságáról. A bemutató óra végén ajándékokkal kedveskedtek a gimnázium tanulóinak, akik hálásak voltak a lehetőségért, hogy részt vehettek a bemutató órán.

Sebőné Orosz Mónika szaktanár

Energiahatékonyság

[img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_01.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_02.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_03.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_04.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_05.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_06.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_07.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_08.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_09.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_10.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_11.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_12.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_13.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/energiahatekonysag/thumbs/thumbs_energiahatekonysag_14.jpg"]

admin On november - 9 - 2018

Categories

Egyéb, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Jó reggelt!
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Szalézi Szent Ferenc Gimnázium -- Jó reggelt ! -- műsorai.
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
Barcika_csillagai_kiemelt

Barcika csillagai 20

A 2018. november 13-án megtartott „Barcika csillagai” városi ünnepségen a ...

NL_fiz_kiemelt

Nagy László Fizika

V e r s e n y f e l ...

palyaorientacios_nap_kiemelt

Pályaorientációs

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium pályaorientációs napjának programterve, 2018. december ...

Energiahatekonysag_kiemelt

Energianagykövet a

2018. augusztusában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pályázatot ...

Rendfonok_talalkoz_kiemelt

A rendfőnök atya t

Budapest, 2018. november 3. Don Ángel Fernández Artime rendfőnök atya 2018. ...