Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A 2018. november 13-án megtartott „Barcika csillagai” városi ünnepségen a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium alábbi diákjai és pedagógusai kaptak elismerést.

A kimagasló versenyeredményt elért Ölveczki Zsófia 11.D osztályos tanuló

Ölveczki Zsófia a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium öt évfolyamos 11.D osztályának nyelvi tagozatos tanulója. Zsófi az elmúlt években kiemelkedő országos eredményt ért el a „Mesterecset” országos rajzpályázaton, ahol első díjat kapott. Emlékezetes énekével dobogtatta meg szívünket a gimnázium március 15-i ünnepi műsorán. A Szent Család-templom felszentelésének tízéves jubileumára kiírt pályázaton festményével különdíjat érdemelt ki. A művészetekben elért eredményeihez gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Felkészítő tanára: Bukodiné Sólyom Ilona

Bukodiné Sólyom Ilona kiváló érzékkel kutatja föl azokat a diákokat, akik a művészetek valamely ágában nyilvánvaló vagy akár rejtett módon tehetségesek. Ebben óriási előnyt – és persze jelentős többletmunkát – jelent számára, hogy a Szalézi Gimnázium minden diákját tanítja. Tehetséges tanítványaival minden tanévben országos versenyek tucatjain ér el kiemelkedő eredményeket, így a „Fiatalok az építészeti és természetes környezet védelméért” országos honismereti pályázaton is, amelynek szakmai vezetője és patrónusa Ráday Mihály. Ezen az országos pályázaton tavaly is két első, két második díjat hoztak el diákjai, és prémiumként öt különdíjat is bezsebelhettek. Felkészítő munkájához gratulálunk.

Kiemelkedő sportteljesítményéért elismerésben részesült Szakács Eszter és a diákolimpiai aranyérmes ritmikus gimnasztika csapat

Szakács Eszter a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium kiemelkedő szorgalmú, jó tanuló diákja, aki eredményes tanulmányi munkája mellett számos országos és megyei sporteredményt mondhat magáénak. Az elmúlt évben a ritmikus gimnasztika diákolimpián országos 3. helyezést ért el, a katolikus iskolák országos versenyén pedig ezüstérmes lett. Az atlétikában is kiváló dobogós megyei eredményei vannak. Sportolóként rendszeres szereplője az iskolai és városi kulturális- és sportrendezvényeknek. 2018-ban az Eszterházy Károly Egyetem tehetséggondozó programjának keretében tartott előadást saját kutatásairól.

A városi ünnepségen elismerést kapott a diákolimpiai döntőben aranyérmet szerzett ritmikus gimnasztika csapatunk is, amelynek tagjai Szakács Eszter, Orehovszki Lili, Kovács Nikolett és Haraszti Liliána. Elismerésben részesült a szalaggyakorlatával diákolimpiai bronzérmet szerző csapatunk is, amelynek tajgai Nagy Zsófia, Csépke Krisztina, Lőrincz Viktória és Smolniczki Zsanett.

Felkészítő tanáruk: Seresné Trója Éva

A Szalézi Gimnázium torna és ritmikus gimnasztika csapatainak felkészítő tanára, aki edzőként csapataival évtizedek óta eredményes, aktív résztvevője a megyei és az országos ritmikus gimnasztika versenyeknek. Szakács Esztert edzőjeként készítette föl a ritmikus gimnasztika diákolimpia országos döntőjére. Elkötelezett szakmai munkájának egyik eredményeként az elmúlt évben Kazincbarcikán került megrendezésre a ritmikus gimnasztika diákolimpia döntője. Eredményes tanári és edzői pályafutásához további sikereket kívánunk!

 Féderer Benjámin 10.B osztályos diák „Az év utánpótlás sportolója” címet kapta, edzője Pátrovics Géza világbajnok súlyemelő

Féderer Benjámin a súlyemelő diákolimpián aranyérmet szerzett. A július 22. és 29. között Olaszországban megrendezett serdülő és ifjúsági súlyemelő Európa-bajnokságon a magyar csapat tagjaként a KVSE színeiben indult. A 77 kilós versenyző szakításban 106, míg lökésben 140 kilogrammot emelt, így összetettben 246 kg-os eredményt ért el. Az első fogásnemben Európa-bajnoki bronzérmet ért el, míg a másodikban és összetettben ezüstöt.

Az elismerésben részesített diákoknak és felkészítő tanáraiknak gratulálunk!

Petróczi Gábor
igazgató

admin On november - 14 - 2018

Categories

Hírek, Kiemelt, Mi történt?

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...