Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2019. február 21-22-én immár 34. alkalommal került megrendezésre a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban a Nagy László fizikaverseny. A versenyen nyolc iskola 24 két-két fős csapata a 10., 11, 12. évfolyamról és 14 egyéni, 9. évfolyamos versenyzője vett részt.

A hagyományoknak megfelelően a verseny csütörtökön az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, ezt követően az írásbeli fordulóval indult a megmérettetés. Az írásbeli forduló két részből – 20 perces teszt és feladatmegoldás – állt. A négy legjobb eredményt elérő 9. évfolyamos tanuló a délután szóbeli fordulóban mérési feladatot oldott meg, köztük dőlt el, hogy ki a legjobb, számukra a verseny a csütörtöki napon véget is ért.

16.00 órától a versenyzők és felkésztő tanáraik a „Nem élhetek fizika nélkül…” című érdekes és látványos előadáson vehettek részt, melyet Härtlein Károly tartott.

A verseny a 10.-12 évfolyamos tanulók számára a pénteki napon a szóbeli fordulóval folytatódott, melynek két része a fizikai jelenségmagyarázat és mérési feladat. A fizikai jelenségek magyarázatakor látványos fizikai kísérleteket kellett a versenyzőknek megmagyarázniuk, értelmezniük. Ebbe a fordulóba évfolyamonként az írásbeli eredmények alapján a 4 legjobb csapat kerülhetett be.

Az egyik érdekes jelenség során azt kellet megmagyarázniuk a versenyzőknek, hogy mi az oka annak, hogy ha két labdát egyszerre leejtünk, azok nagyjából azonos magasságra pattannak vissza, ha viszont a kisebb tömegű labdát a nagyobb tömegű labdára helyezve ejtjük le, akkor a nagyobb tömegű nem pattan vissza, a felső labdát viszont nagy sebességgel kilövi.

Egy másik kísérlet folyamán a 3. emeleti ablakból kilógatott hosszú gumicsövekkel kellett az épület földszintjén, 2. emeletén és 3. emeletén elhelyezett üvegekből a folyadékot felszívni. A kérdés az volt, hogy ez lehetséges-e. Mint a kísérletezés során kiderült, a több mint 10 méter mélyen, a földszinten lévő üvegből már nem tudjuk felszívni a folyadékot, és ennek kellett az okát megmagyarázni.

A zsűri a feladatokat folyamatosan értékelte, és ennek során a humor sem maradhatott el, így az egyik feladat során megtudtuk, hogy az indukv szóból leolvasható, hogy az áramerősség (I) késik (k) a feszültséghez (V) képest.

A verseny talán legérdekesebb feladata a 11. évfolyamosok mérési feladata volt. Itt a versenyzők egy seprűnyelet megfelelő hosszúságú darabokra vágva egy rögtönzött xilofont készítettek, és megpróbáltak eljátszani egy ismert gyerekdalt. A feladat során a hangskálák hangjainak rezgésszámait és hangközeit mérték a versenyzők, megállapították, hogy melyik hangnak milyen hosszúságú rúd felel meg. A rudakat a karbantartó kollégák a gyerekek mérései alapján feldarabolták, felerősítették és már kész is lett a hangszer. A nagysikerű előadások alatt így hallhattuk a Katalinka szállj el, a Boci, boci tarka, a Hull a pelyhes fehér hó és a Télapó itt van című dalokat.

Az összesített versenyt a Földes Ferenc Gimnázium nyerte, míg a dobogó másik két fokán a Herman Ottó Gimnázium és a Lévay József Református Gimnázium foglalt helyet. Élményekben és feladatokban gazdag két nap után fáradtan, de elégedetten térhettek haza a versenyzők, és reméljük, elmondhatjuk, hogy „jövőre, veletek ugyanitt”.

Balogh Edina
tanár

[flagallery gid=394 name=”Gallery” skin=default_old]

További fotók találhatók: https://photos.app.goo.gl/P4W5CTnMgxhJxZ7XA

admin On február - 25 - 2019

Categories

Hírek, Kiemelt, Versenyek

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...