Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2019. március 6-án, hamvazószerdával kezdődött el az idei nagyböjti időszak. Ennek alkalmából a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanári kara és diáksága iskolai szentmisén vett részt a kazincbarcikai Szent Család templomban. A délelőtti szentmisét P. Vitális Gábor SDB plébános, a tartományfőnök vikáriusa celebrálta. A szentmisén az iskolai kórus odaszánt, lelkes éneklését is hallhattuk.

A hamvazószerda elnevezés onnan ered, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre (az ún. hamvazás). E napon az előző évi virágvasárnapi körmeneten használt barka hamujából – annak megszentelése után – keresztet rajzolnak a hívők homlokára, a következő szavak kíséretében: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel”.

Az igehirdetésben arról hallhattunk, hogy a nagyböjti időszak sokkal többről szól, mint pusztán az élelemtől való tartózkodástól – vannak olyan cselekedetek és magatartásformák, melyeket érdemes gyakorolnunk, hogy megfelelő, nagyböjti lelkületet kialakíthassuk magunkban. A jótettek („alamizsna-adások”) nemes kivitelezése, illetve az imádság és a böjt együttesen tudják éreztetni jótékony hatásukat az emberi lélekben. Vegyünk példát Don Bosco-ról, aki már diákként is mindig figyelt arra, hogy rászoruló társainak a lehetőségeihez képest segíteni tudjon. A böjt nem csak az étel fogyasztására vonatkozhat – hanem a túlzásba vitt kedvteléseinkben való mértékletességet is jelentheti.

Ez a szentmise nagyszerű alkalmat kínált arra, hogy a prioritásaink sorrendjét átgondoljuk, kicsit magunkba mélyedjünk, és méltóképpen készüljünk fel a húsvéti időszakra. A hamuval hintés szertartása, melyet itt is gyakoroltunk, nemes egyszerűséggel és elemi erővel arra figyelmeztetett minket: jó, ha tudatában vagyunk mulandóságunknak – és emiatt még inkább ragaszkodjunk a mindig irgalmas és végtelenül szeretetteljes Megváltónkhoz. S a mostani, rohanó életünkben érdemes néha megállni, végiggondolni az életünket, döntéseinket, céljainkat – hogy meglássuk, az igazán fontos dolgokra koncentrálunk-e.

Kérjük azért a jó Isten áldását az előttünk álló nagyböjti időszakra, hogy mindannyian megfelelő lelkületet tudjunk kialakítani és ápolni magunkban, akár diákként, akár tanárként. Kisebb-nagyobb szeretet-cselekedeteink és jámborságunk gyakorlása kapcsán pedig bízunk abban, amit Megváltónk mondott: „Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked” (Máté 6, 16-18)

Elleh Hajnalka, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanára

Kazincbarcika, 2019. március 8.

admin On március - 11 - 2019

Categories

Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...