Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Harnócz Zsuzsa, a Barcika Art Kft. kulturális igazgató helyettese nyitotta meg a kazincbarcikai Tűzzománc szakkör és klub kiállítását a Gimi Galériában 2019. március 13-án.

A Tűzzománc szakkör és klub speciális vegyes csoport, gyerekek és felnőttek egymás mellett dolgoznak. Ékszerek, képek és apró ajándéktárgyak készülnek ezeken a foglalkozásokon.

A szakkör 2003-ban alakult Emődi Imre vezetésével. Nagyon jó volt a kapcsolata iskolánkkal Imrének és csoportjának – többször dolgoztunk vele tanítványaimmal. A Gimi Galériában is volt kiállítása, mielőtt még a betegség le nem győzte.

Tíz év után, 2013-ban egykori tanítványa vette át a csoport vezetését. Innentől a tűzzománcozás alapjait Farkasné Szabó Juliannától sajátíthatják el a tagok. Ez idő alatt több száz gyermeket és felnőttet vezetett be a tűzzománc készítés csodájába. Mert csoda ez, mely a négy őselem, a föld, a víz, a tűz és a levegő találkozásából születik.

A Barcika Art Kft. Gyermekek Háza Kézművesház Tűzzománc szakkörének tagjai: Ambrusné Szabó Valéria, Buborék Edina, Emődi Imre, Farkasné Szabó Julianna, Hegedűs Mariann, Kovács Gabriella, Kulcsár Réka, Lauber Virág, Letanóczki Erika, Ragányné Porlai Emőke, Szentgyörgyi Luca, Szobonya Hanga, Zilahy Lara.

Ezek a varázslatos és izgalmas alkotások nem egy pillanat alatt jönnek létre. A tűzzománc készítése nem egy gyors folyamat. Ezeket agyban és lélekben is érlelni kell.

Sok gondolat, érzés után valósul meg az alkotás. Van olyan munka, mely 1 hónapig is készül. Alapja a rézlemez. Erre különböző vegyi eljárások után kerül rá az iszapzománc. Magas hőfokon történő égetés után csodálkozhatunk rá a létrejött varázslatos alkotásokra, mondta  Harnócz Zsuzsa.

A Farkasné Szabó Julianna által vezetett csoport minden alkalmat megragad, hogy bizonyítson. Csoportjával rendszeresen részt vesznek pályázatokon. Az egri Tűzzománc Biennálén, a tahitótfalui Diákalkotók VII. Országos Tűzzománc Pályázatán, „A Magyar Kézművességért Alapítvány” „Négyszögletű kerek erdő” című pályázatán, a Borsodchem alkotói pályázatain és a Virágzó Népművészet Pályázatán is sikeresen szerepeltek.

Kívánunk a szakkör tagjainak, sok örömöt a munkájában, sok kreativitást, ihletet!

Bukodiné Sólyom Ilona

[flagallery gid=396 name=”Gallery”]

admin On március - 18 - 2019

Categories

Gimigaléria, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...