Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Rengeteg élményben volt részünk múlt héten Ljubljanában, ahol 30. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Szalézi Ifjúsági Játékokat április 30 – május 5. között. Kazincbarcikáról két csapattal indultunk, hogy Magyarországot képviseljük az eseményen, ahol 15 európai ország körülbelül 1200 fiatal sportolója vett részt. A focista fiúk a kisebbek kategóriájában, míg a röpis srácok a nagyok kategóriájában indultak. Na de nézzük is az élményeket!

Kedden, április 30-án a délelőtti órákban indultunk el Kazincbarcikáról, hogy átszelve az országot estére eljussunk a szlovén fővárosba. Örömmel és lelkesedéssel, ,,szaléziasan” vártak és fogadtak bennünket a szervezők. Külön öröm volt számunkra Svarc Vilmos szlovéniában élő magyar származású fiatal szalézi szerzetes ottléte, aki nem csak, hogy nyelvtudásával és ismerettségével segített minket, hanem vidám és mindig segítőkész jelenlétével és kedvességével is. Ezúton is köszönünk neki mindent!

Maguk a programok másnap, május 1-én kezdődtek, máris a meccsekkel. Minden csapatnak legalább öt mérközése volt a héten. Így a mi csapataink is két-két meccset játszottak első nap. A játékok között lehetőségünk volt egymásnak szurkolni, más csapatokkal találkozni, barátságos meccseket játszani, illetve a ,,Valdocco-sátorban” lenni, ami egy kihelyzett mobil-oratórium volt, és azt a célt szolgálta, hogy a fiatalok találkozhassanak, játszahssanak, beszélgethessenek és a szervezők által ajánlott színes programokban vehessenek részt. Ezen az estén a Kodeljevo-hallban volt az esemény hivatalos megnyitó ünnepsége, ahol színes műsorok kísérték a köszöntő beszédeket és a közös ünneplést. Külön öröm és megtiszteltetés volt számunkra az eseményen Bakos-Veres Ágnes konzul jelenléte, akivel személyesen is találkozhattunk. A következő napok gerincét mind a szalézi szellemben játszott versenyek adták meg négy sportágban: futsal, röplabda, kosárlabda, ping-pong. Szabadidőnkben lehetőségünk volt sétálni a városban, megnézni a várat, sőt még a Bledi-tóhoz is eljutottunk egy délután. Az esték mindig közös programokkal teltek a Kodeljevo csarnokban. Volt szentségimádás, ahol kicsit elcsöndesedhettünk, nemzetek estje és party, ahol bemutathattuk saját országunkat és ünnepelhettünk, szombat délelőtt volt közös szentmisénk is, este pedig a nagy záró ceremónia eredményhirdetéssel együtt. Itt ismét találkozhattunk a konzulasszonnyal, akivel közös fényképet is készíthettünk éremmel a nyakunkban! A hét második felében az időjárás nem nekünk kedvezett, de egyérteműen mondhatjuk, hogy ez a lelkesedédünket nem törte meg. Sőt egyre több más nemzetű fiatallal barátkoztunk össze, fotózkodtunk, énekeltünk velük együtt az utcán vagy éppen a tömött buszon. Megvolt a hangulat!

Egyszóval életre szóló emlékeket és élményeket gyűjtöttünk ennek az intenzív hétnek a során! Ráadásul gyönyörű teljesítménnyel is zártunk, hiszen a röpisek saját kategóriájukban bronzérmesek lettek,

míg a focisták 24 csapatból hatodik helyen zártak. Azt hiszem, midannyian büszkén, örömmel és élményekkel tele érkeztünk haza vasárnap délután. Igyekszünk mindezt a hétköznapokban nem elfelejteni, hanem azokba beéíteni, és megélni azt, ami a találkozó mottója is volt és amit többen többször ki is emelktek a hét folyamán: hogy egyesüljünk a pálya által, egyesüljünk Don Bosco által, egyesüljünk Jézus Krisztus által! Találkozzunk jövőre  Duisburgban!

[flagallery gid=405 name=”Gallery”]

admin On május - 8 - 2019

Categories

Hírek, Kiemelt, Sport

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...