Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2019. május 7-én a Don Bosco Sportközpontban tartott városi pedagógusnapi ünnepségen iskolánk pedagógusai közül többen elismerésben részesültek, amelyet az ünnepségen vehettek át.

Petróczi Gábort, iskolánk igazgatóját, Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kiemelkedő nevelő-oktató munkájáért „Kazincbarcika Város Közneveléséért” kitüntető díjban részesítette.

 Petróczi Gábor matematika-fizika szakos középiskolai tanárként végzett a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 1994 óta igazgatja a gimnáziumot, a tantestület és a mindenkori fenntartó négyszer szavazott neki bizalmat. Eredményes tevékenységének köszönhetőn az iskola tanulólétszáma folyamatosan emelkedett és sikeres menedzselésének és a diákok versenyeredményeinek köszönhetően országosan elismert a gimnázium. Pedagógusi és vezetői tevékenységére a megbízhatóság, pontosság jellemző. Vezetőként az országban elsőként hozta létre a digitális iskolatípus mintaformáját, amelyet további újításaival együtt számos iskola hasznosít. Rendszeresen publikál. Több mint 10 éve tanít az egri Eszterházy Károly Főiskola pedagógus szakvizsgára felkészítő továbbképzés területén. 2007-ben munkáját a főiskolai szenátus címzetes főiskolai docens címmel ismerte el. 2010-ben átvehette a Fizikatanári Vándordíjat. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium ad otthont, már több mint 25 éve a Nagy László fizikaversenynek, amely szintén az ő nevéhez köthető. 2012-ben a Magyar Köztársaság Magyar érdemkereszt állami kitüntetésben, 2014-ben pedig Pro Urbe Kazincbarcika kitüntető díjban részesült.


 Máthéné Kacsinkó Katalin iskolánk igazgatóhelyettese rangos elismerésben részesült, Kazincbarcika Város Polgármesterének elismerő oklevelét vehette át.

Máthéné Kacsinkó Katalin 1982-ben szerezte meg történelem-orosz szakos középiskolai tanári diplomáját a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Frissdiplomásként egy évet a polgári József Attila Gimnáziumban dolgozott, majd 1983-ban a Ságvári Endre Gimnázium tanári állományába került. Itt hamar beilleszkedett a nevelőtestületbe, és az elmúlt évtizedeken kiváló eredményeket felmutató, tanítványait kiválóan felkészítő történelemtanárrá vált. Egyik tanítványa a történelem országos középiskolai tanulmányi verseny döntőjében 6. helyezést ért el. A történelem mellett időnként orosz nyelvet is tanít.

2004-ben az Eszterházy Károly Főiskolán pedagógus szakvizsgát szerzett. Kiváló kapcsolatteremtő készségének és átlátóképességének eredményeként 2008-ban felkérést kapott a gimnázium oktatási igazgatóhelyettesi megbízásának betöltésére. E feladatkörében az iskola tanügyigazgatási feladatainak irányítása, a tantárgyfelosztás és az órarend készítése, az érettségi vizsgák szervezés és irányítása, az elektronikus napló intézményi szintű kezelése tartozik legfőbb feladatai közé. Vezetői feladatait kiválóan és eredményesen látja el.

20014-ben elvégezte az Oktatási Hivatal szakértői és tanfelügyelői akkreditált képzését, és azóta folyamatosan részt vesz az országos minősítési és tanfelügyeleti rendszer szakértői feladatainak ellátásában. Eredményes tevékenységével alapvetően járult hozzá a Ságvári, majd Szalézi Szent Ferenc Gimnázium oktatási-nevelési tevékenységének fejlesztéséhez, az intézményben folyó képzések eredményes vezetéséhez


Arany Díszoklevél kitüntetésben részesült: (50 éve pedagógusok)

Dr. Boldizsár Józsefné, iskolánk nyugalmazott pedagógusa 50 évvel ezelőtt szerezte tanári diplomáját:

Dr. Boldizsár Józsefné középiskolai tanár Mezőkövesden született, általános iskolai tanulmányait is szülővárosában végezte. Matematika-fizika szakos tanári diplomáját 50 évvel ezelőtt a Kossuth Lajos Tudományegyetemen vette át. 

A diploma megszerzése után azonnal Kazincbarcikán helyezkedett el, 1970-től a Ságvári Endre Gimnázium tanári állományába került, ahol 38 éven át erősítette a tantestületet magas fokú szakmai munkájával, igényes követelményrendszerével, következetes pedagógusi magatartásával. Pályafutása során kiemelkedő eredményeket ért el tanítványaival a megyei és országos matematika versenyeken. A pedagógus pályán töltött eredményes éveihez, kiemelkedő eredményeihez gratulálunk!

Hidas Gáborné, iskolánk nyugalmazott tanára 50 évvel ezelőtt szerezte diplomáját:

Hidas Gáborné tanárnő 50 évvel ezelőtt a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom-történelem szakos középiskolai tanári végzettséget. Ezt követően azonnal az akkor szinte új Ságvári Endre Gimnáziumban nyert tanári kinevezést, majd 38 évet tevékenykedett az intézmény tantestületében.

A gimnázium nevelőtestületének kiemelkedően megbízható, mindenkor higgadt, körültekintően alapos szakmai és pedagógiai tevékenységet végző tagja volt, aki kiváló eredményességgel készítette föl diákjait az érettségi vizsgákra és a felsőfokú tanulmányokra.

A Hidas család három gyermeket nevelt föl, akik persze – szüleikhez hűen – mindannyian a Ságváriban érettségiztek. Szakmai tevékenységéhez, sikeres pedagógus életpályájához gratulálunk!


Továbiakról itt olvashat:

        https://kolorline.hu/hirek/kazincbarcika/2019-06-07/pedagogusnap

admin On június - 11 - 2019

Categories

Hírek, Kiemelt, Kitüntetések

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...