Nagyon régen volt már, hogy tanulóként először léptem át az iskola küszöbét. Sötét öltönyben, fehér ingben és nyakkendőben tanácstalanul indultam a kijelölt osztálytermünk, az 56-os felé. Mire megtaláltam, már sokan voltak bent, köztünk egy régi barátom és osztálytársam.
A becsengetés után izgatottan vártuk az osztályfőnökünket, Kisfaliné Liptai Katalint. Kinyílt az ajtó, és belépett egy fiatal, alacsony, törékeny kinézetű nő. A többségünk 14 évesen már magasabb volt. Nekünk történelmet tanított, és 3 éven át vezette az osztályt, igyekezett türelmesen, vidáman kezelni az intelligens, de igencsak a serdülőkorban lévő diákokat. Nem is tudom, hogy ez hogy sikerült neki, pedig nem emlékszem arra, hogy valaha is komoly büntetésben részesültünk volna.
Utolsó évre új osztályfőnököt kaptunk, mert Katika anyai örömök elé nézett, így 3 évre mentesült a tanítás alól, de a kapcsolatot nem szakította meg az osztállyal. Egy alkalommal meglátogattuk miskolci otthonában, és természetesen a szalagavatóra és a ballagásra is meghívtuk, amin örömmel részt is vett.
A 90-es évektől elhagyta a városunkat, és az Avasi Gimnáziumban tanított tovább egészen mostanáig. Pár nappal ezelőtt kaptam egy üzenetet egy másik volt tanárunktól és kollégától: kiderült, hogy Katika örökre itt hagyta a földi világot. A hír sokkolt, hiszen amikor két éve utoljára találkoztam vele, virágzott az élettől. Hogy lehet az, hogy a jövő héten meg utolsó útjára kísérjük?
Élete a tanítás, a diákok oktatása-nevelése volt. Halála pótolhatatlan veszteség.
A temetésével kapcsolatos részletek az Avasi Gimnázium honlapján találhatóak
Balla Árpád
volt tanítvány
