Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Már több éve foglalkoztat a gondolat, hogy lehetőséget kellene biztosítani a diákoknak arra, hogy megtanulják az újságírás alapjait. Sokan látták már, hogy jómagam is fényképezőgéppel járkálok, és számtalan eseményt örökítek meg, majd azokat felhasználva rövid beszámolókat teszek ki az iskola honlapjára. Rajtam kívül több tanárunk segít ebben a munkában. Most új lehetőséget kínál az élet: Szobonya Boglárka tanárnő, nem csupán magyar nyelv és irodalom szakos tanár, hanem média ismereteket is tanult. Ebben a tanévben rábíztam a szakkör vezetését.

A lehetőséget Juhász Márton testvér is támogatja, és aktívan szeretne részt venni ebben a munkában.

Mi a célja a szakkörnek?

A média szakkör plakátja

Tudjuk, hogy a közösségi média felületét a diákjaink többsége aktívan használja: képeket, bejegyzéseket posztol, kommenteket ír, kifejti a véleményét különböző kérdésekről. De vajon képesek-e felmérni, hogy mekkora ereje lehet ennek a média felületnek? Ismerik-e azokat az eszközöket, amelyek segítségével a posztok hatásosabbak lehetnek (vagy akár többen lájkolják azokat)? Tudatában vannak-e annak, hogy milyen írói eszközök állnak készenlétben, amikor egy-egy hírt szeretnénk közölni? Ezt most lehetőségetek van kipróbálni.

Mindenki szeret fényképeket készíteni. De hányan tudják, hogy mi az a mélységélesség, a békaperspektíva, a nagytotál vagy a szuper premier plan? Hogyan lehet hatásos fényképeket készíteni, amire mindenki felkapja a fejét? Mit lehet, és mit nem lehet kitenni egy nyilvános oldalra, és mit lehet tenni akkor, ha mások használják az én képeimet? Egyáltalán hogyan működik egy fényképezőgép? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattok a szakkörön.

Sokan kíváncsiak arra, hogy egy újságíró vajon mit csinál, milyen előkészületeket kell tenni egy interjú előtt, és mi történik, mielőtt nyilvánosságra kerül egy-egy beszélgetés. Ezt is meg lehet tanulni.

A tervek között szerepel, hogy látogatást tesz a csapat a városi TV-ben (bár erről ők még nem tudnak), és talán azt is engedélyezem, hogy Budapesten meglátogassák az MTVA látogatóközpontját. És persze megtanulhatjátok a filmkészítés alapjait is.

És hogy ez miért jó az iskolának?

  • Komoly reklámmal bír.
  • Pályaorientációs lehetőséget ad (a szintén a szaléziak fenntartásában lévő budapesti Számalk képez média szakembereket)
  • Különböző felületeken megjeleníthetjük a diákjaink alkotásait
  • Megtanítjuk a diákjainkat a felelős médiafogyasztás szabályaira
  • Lehetőséget kapnak a diákok arra, hogy aktív részesei legyenek a média erejének (akár influenszerek is lehetettek) 🙂
  • Gyors és pontos tájékoztatást adhatunk az eredményekről, az iskolánkban történt eseményekről.
  • Segítséget kapunk a honlapunk tartalmának a bővítéséhez.
Remélem többen kapnak kedvet és élnek a lehetőséggel. Találkozzunk a média szakkörön.
Balla Árpád
igazgató
Balla Árpád On szeptember - 14 - 2019

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...