Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Színek és fények címmel nyílt fotókiállítás a Gimi Galériában 2020.február 5-én. Pémerné Kassakürti Ágnes természetfotóit láthatják az érdeklődők az elkövetkező két hétben.

A kiállítást Szrogh Lajos nyitotta meg bensőséges szavakkal, Béresné Madai Krisztina köszöntője és Biri – Hasulyó Károly zongora műsora után.

Pémerné Kassakürti Ágnes, akit öt éve van szerencsém ismerni, és jó barátságot ápolni, Arlóban nevelkedett, jelenleg Ózdon él. Érdeklődési köre széleskörű, egész életét végigkíséri a kreativitás és a figyelem. Nem ismer lehetetlent, ami gondolataiban megszületik, előbb-utóbb megvalósítja.

Gyermekkorában és fiatal szülőként már foglalkozott fényképezéssel, de a család mellett más feladatok váltak hangsúlyossá az életében.

Nyugdíjba vonulása után létrehozott egy virtuális képzőművészeti csoportot, az Ózdi Alkotók és Befogadók formációt, ahol állandó virtuális tárlat várja az érdeklődőket.

Szükségesnek tartja azt is, hogy az alkotások eredetiben is megtekinthetők legyenek. Ez számára is igazi élmény, ezért rendszeresen szervez kiállításokat Ózdon.

Aktívan részt vesz az arlói festőtábor szervezésében, ahová az ország minden részéről érkeznek természetfestők.

Néhány éve az Ózdi Művelődési Intézmények természetjáró csoportjának is tagja. A természet szeretete egész életét végigkíséri. Szereti felfedezni a szépet. Úgy gondolja, nem kell feltétlenül természetfotósnak lenni ahhoz, hogy megízleljük egy-egy kiránduláson a műfaj szépségét; egy vasárnapi túra során vegyük észre a tavasz színeit, a nyíló virágokat, a sziklák oldalán rejtőzködő formákat.

A fények, a színek, a táj egyedi szépsége ösztönzi a fotózásra a családi kirándulásokon és szervezett túrákon is. A pillanat egyszeri, megismételhetetlen. Ezt a pillanatot rögzíti kicsi kompakt fényképezőgépével.  

Ágnes elmondása szerint fotóit azért készíti, hogy gyönyörködjön a pillanatban. „Egyszerűen úgy fényképeztem a dolgokat, ahogyan rám hatottak.” mondta André Kertész, s ugyanúgy vélekedik Pémerné Kassakürti Ágnes is.

A válogatás családi kirándulásokon, az ózdi természetjárókkal és az Ózdi Nyugdíjas Klub keretében szervezett túrákon és barangolásokon készült fotókból áll.

A fotó dokumentál, megörökíti a pillanatot, érzelmeket vált ki, és közben tükrözi a fotós személyiségét is. Megtapasztalhatjuk ezt a harmóniát Pémerné Kassakürti Ágnes fotóiban is!

Boldog vagyok, hogy ismeretségünk, beszélgetéseink, barátságunk hatott Ágira, és megtalálta örömét a képzőművészetben, a kiállítások szervezésében, és a fotózásban!

Jó egészséget, nagyon sok szépséges témát kívánok!

Bukodiné Sólyom Ilona

[flagallery gid=419 name=”Gallery”]

admin On február - 7 - 2020

Categories

Gimigaléria, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...