Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A közleményt az Oktatási Hivatal holnapján találhatják meg eredetiben, de itt is leírjuk.

Az Oktatási Hivatal a kihirdetett országos veszélyhelyzetre való tekintettel a tanulók és szüleik, valamint az általános iskolák munkatársai közötti személyes érintkezés minimalizálása érdekében a középfokú felvételi eljárás során a módosító tanulói adatlapok előállításának eljárásrendjét az alábbiak szerint változtatja meg.

A középfokú felvételi eljárás során a felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak az évek óta ismert főszabály szerint egy alkalommal lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk módosítására. Ilyenkor módosító tanulói adatlapot kell előállítaniuk.
A módosítás során a tanulmányi területek eredetileg beírt sorrendje megváltoztatható (de tanulmányi terület nem törölhető). Emellett új tanulmányi terület felvétele is lehetséges, ám csak olyan középfokú iskolában, amely a tanulói adatlapon már korábban is szerepelt, és csak az érintett középfokú iskola erre kijelölt képviselőjével történt előzetes egyeztetés alapján. Az egyeztetés tényét a középfokú iskolának az eredetileg benyújtott jelentkezési lapon fel kell tüntetnie. Új iskolát (és annak tanulmányi területét) nem lehet a módosító tanulói adatlapon megjelölni. Nem lehetséges továbbá a tanulói adatlapon szerepelő tanulmányi terület törlése sem.

Az országos veszélyhelyzetből következően a jelenlegi felvételi időszakban a módosító tanulói adatlapok előállítása és elektronikus megküldése (március 19. helyett) már a mai naptól megkezdhető.

A tanulmányi területek módosítására és a programban történő elektronikus megküldésére (március 23. helyett) 2020. március 25-én éjfélig lesz lehetőség.

A módosító tanulói adatlapok előállítása általános iskolák 8. évfolyamos tanulói esetén:
Az általános iskolák 8. évfolyamos tanulói esetén a módosító tanulói adatlapok előállítását is az általános iskola szervezi meg. Az általános iskoláknak a módosító tanulói adatlapokat a KIFIR rendszerben kell előállítaniuk, a következő módon:

  1. Az általános iskola az általa meghatározott, lehetőleg elektronikus úton, a lehető legrövidebb időn belül egyeztet a tanulók módosítási igényeiről az érintett diákokkal és szüleikkel.
  2. Az egyeztetés tényét az iskola dokumentálja.
  3. A módosítási igények egyeztetése után az általános iskola belép a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program általános iskolai felületére, és ott az egyeztetett módosítási igényeket – a felhasználói útmutatóban leírtak szerint – adminisztrálja.
  4. Az adminisztrációt követően a módosító tanulói adatlapokat az iskola tanulónként a programban, elektronikus úton továbbítja.
  5. A módosító tanulói adatlap elektronikus továbbításával a korábban beküldött tanulói adatlap érvényét veszti.
  6. A módosító tanulói adatlapok postázása – a rendkívüli helyzetre való tekintettel, az idén – nem szükséges.

A módosító tanulói adatlapok előállítása egyéni jelentkezők esetén
Az egyéni jelentkezők a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára készített felületén állították elő a tanulói adatlapot, a módosító tanulói adatlapot is ezen a felületen kell előállítani, a következő módon:

  1. Be kell lépni a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára készített felületére.
  2. A programfelületen a módosítási igényeket a felhasználói útmutatóban leírtak szerint adminisztrálni kell, majd elektronikusan továbbítani kell a módosító tanulói adatlapot.
  3. A módosító tanulói adatlap elektronikus továbbításával a korábban beküldött tanulói adatlap érvényét veszti.
  4. A módosító tanulói adatlapok postázása – a rendkívüli helyzetre való tekintettel, az idén – nem szükséges.
Balla Árpád On március - 18 - 2020

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...