Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Kazincbarcika és a Kazincbarcikai Kistérség egyetlen olyan középiskolája, aminek kifejezetten az a célja, hogy a tanulni vágyó fiatalokat tömegesen készítsen fel felsőfokú tanulmányokra, és olyan képességekkel és készségekkel ruházza fel őket, amelyek átsegítik őket a 21. század legnagyobb kihívásain is. A mai iskolásoknak az élethosszon át való tanulás nem fantázia, hanem a kőkemény valóság. A szakemberek azt mondják, hogy annak, aki most kezdi a középiskolai tanulmányait, valószínűleg olyan munkája lesz, amely most még nem is létezik, miközben a ma ismert szakmáknak a jelentős része eltűnik. A mi intézményünkben alapfeladatnak tekintjük, hogy egy idegen nyelvet legalább középfokon, és egy másikat alapfokon tanuljanak a diákjaink. Kiemelt feladatunk, hogy a tanulók sikeresen szerepeljenek az érettségin közép-, és emeltszinten egyaránt.

Az iskolánk tantestülete a színvonal megtartása érdekében úgy döntött, hogy a rendes felvételi eljárás során csak azok kerülhetnek be, akik megírják anyanyelvből és matematikából a központi felvételi dolgozatot. A 8. évfolyam számára ez nem is jelent gondot, hiszen ők elég érettek a megmérettetésre.

A 12-13 éves, jelenleg 6. osztályba járó tehetséges és magasabb szinten tanulni vágyó diákok számára szeretnénk a törvény adta lehetőséggel élve rendkívüli felvételi eljárást hirdetni. A rendkívüli felvételi eljárás kezdete: 2020. május 11.

A jelentkezési lapokat 2020. május 11-étől május 22. éjfélig lehet emailen (igazgato@szalezigimi.hu) vagy postai úton (3700. Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.) megküldeni a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumba.

Jelentkezni lehet a gimnázium iskolatitkárságán beszerezhető vagy a gimnázium honlapjáról (innen) letölthető jelentkezési lapnak a szülő által aláírt, személyesen, emailen vagy postai úton történő benyújtásával.

A rendkívüli felvételi kérelem elbírálásakor a jelentkezések beérkezésének sorrendjét vesszük figyelembe, tehát a legalább 4,0 tanulmányi átlaggal rendelkező jelentkezők közül azokat vesszük föl, akiknek kérelme korábban beérkezik. A rendkívüli helyzet miatt, amennyiben személyesen szeretnének jelentkezési lapot kérni vagy jelentkezést benyújtani, kérjük egyeztessenek telefonon – hétköznapokon 8.00 és 12.00 között a 06/48-510-050 telefonszámon.

A hat évfolyamos osztályba 5 tanulót, a hét évfolyamos nyelvi osztályba 8 tanulót tudunk felvenni.

A rendkívüli felvételi kérelem elbírálása 2020. május 25-én történik. A felvételi kérelem elbírálásáról május 27-én értesítjük az érintetteket.

Várjuk azokat a legalább 4,0 tanulmányi eredménnyel rendelkező hatodik osztályos tanulókat, akik egy kiváló eredményeket elérő gimnázium diákjaiként kívánnak felkészülni az emelt szintű érettségi vizsgára, a nyelvvizsgára és az egyetemeken történő továbbtanulásra.

Ha bármilyen kérdésük van a felvételi eljárással vagy az intézményünkkel kapcsolatban, kérjük vegyék fel velünk a kapcsolatot

 Kazincbarcika, 2020. május 7.

Balla Árpád s.k.

       igazgató

Balla Árpád On május - 7 - 2020

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...