Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Augusztus 31-én délután ünneplőbe öltözött diákok lepték el a Jószerencsét úti gimnázium udvarát. Mint az ország
sok más iskolájában, itt is tanévnyitóra gyülekeztek a gyerekek. Ez a tanévnyitó azonban egészen rendhagyó volt, és nemcsak rövidsége miatt.

Petróczi Gábor igazgató úr ugyanis az egykori Ságvári Endre Gimnázium épületében a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium első tanévét nyitotta meg. Rövid beszédben üdvözölte az ünnepségen jelen lévő szalézi szerzeteseket és munkatársakat,
köztük Havasi József atyát, egykori tartományfőnököt és Andrásfalvy János atyát, a gimnázium frissen kinevezett nevelési igazgatóhelyettesét, majd a diákok, a tanárok és a vendégek átsétáltak a Szent Család templomba, hogy ott
tanévnyitó igeliturgián vegyenek részt.

Szinte minden diák megilletődötten lépett be a templomba. A bejáratnál mindenki megkapta a Szalézi Ifjúsági Mozgalom által kiadott ének- és imafüzetet, hogy könnyebben be tudjunk kapcsolódni a szertartásba. Az épület ezúttal kissé
szűknek bizonyult – nem jutott ülőhely mindenkinek -, a közel 600 diák mégis fegyelmezetten, az esemény jelentőségét átérezve vett rész az igeliturgián.

Manjooran Simon atya, a Don Bosco Szalézi Társasága Szent István Magyar Tartományának tartományfőnöke
tartotta az igeliturgiát, melyet megtisztelt jelenlétével több szerzetes, Don Bosco Nővérek, szalézi intézmények vezetői, animátorok, az egyházközség képviselőtestülete, dr. Janka Gábor görög katolikus parókus és sok-sok kazincbarcikai hívő, akik fontosnak tartották, hogy imádkozzanak az újonnan induló iskola diákjaiért és munkatársaiért.

A plébániatemplom ének-és zenekara ezúttal kiegészült a gimnázium énekkarával, s sokak meglepetésére időnként János atya is gitárt vett a kezébe, hogy kísérje a fiatalok énekét. Megható és egyben felemelő volt az ünnepség, és azt hiszem, mindenki egy kicsit már emberként jött ki a templomból. Már nemcsak egyszerű iskolapolgárok vagyunk, hanem egy nagy család, a Szalézi Család tagjai is.

A tanévnyitó este Happening Partyval folytatódott, ahol a számos résztvevő, diákok, tanárok és a meghívott szalézi vendégek elbúcsúztatták a megszűnő Ságvári Endre Gimnáziumot, és köszöntötték az új intézményt. A vidám műsorban
fellépett a gimnázium tanulói mellett a tanárok alkalmi ének- és zenekara, bemutatkoztak szalézi animátorok, valamint a Don Bosco Szakiskola tánccsoportja. A jó hangulatú rendezvényt görögtűz zárta, ezzel vette kezdetét a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium első tanéve.

Néhány kép az évnyitónkról:

[flagallery gid=30 name=”Gallery”]

admin On szeptember - 5 - 2011

Categories

Gimi, Hírek

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...