Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Gólyahír

Már nagyon vártam a szalézis gólyatábort. Igaz, egy kicsit izgultam is,
hogy milyenek lesznek az osztálytársaim, tanáraim.

Sokan éltünk a lehetőséggel, hogy biciklivel menjünk Nagyvisnyóra. Elég fárasztó volt az út,
de előnyös is, mert így már útközben is ismerkedni tudtunk az osztálytársakkal,
évfolyamtársakkal. Mikor odaértünk, már vártak ránk a többiek, akik busszal
jöttek. Velük is egész hamar jóban lettünk.Ebéd után egy bűnmegelőzési előadást
tekintettünk meg

Csapatokra osztottak minket és ügyességi feladatokban vettünk részt a tábor ideje alatt.
Mindenki kiválóan teljesített, hiszen jutalomért küzdöttünk. A többség szerint
a legizgalmasabb feladat az volt, mikor kisétáltunk a faluba és különböző
kérdésekre kellett keresnünk a válaszokat. A falu lakosai örömmel vártak minket
és szívesen segítettek a feladatokban. Ilyen volt például, amikor Nagyvisnyó
legidősebb és legfiatalabb lakosáról érdeklődtünk. Még a házba is beengedtek
minket, hogy megcsodálhassuk a kéthetes kisbabát. Vacsora után a csapatoknak
tűzifát kellett gyűjteniük az esti tábortűzhöz, ahol bemutattuk egymásnak az
indulóinkat. Nagyon jól mulattunk. Másnap reggel mindenki nagyon fáradtan, de
izgatottan ébredt, ugyanis megérkeztek az osztályfőnökök.

Ezután túrázni indultunk a Dédesi várba. Útközben természetesen feladatokban vettünk részt,
melyek egészen a várig tartottak. Nehéz volt az út, de hajtott minket a versenyszellem.

A tábor már finom ebéddel várt minket, ami nagyon jól esett. Ebéd után minden osztály a
maga osztályfőnökével beszélgetett. Sokat meséltünk magunkról. Egészen az
indulásig beszélgettünk. Mindenkinek el kellett pakolnia és készülnie a
hazaútra. Természetesen, a jól megérdemelt jutalmunk sem maradhatott el.
Megkaptuk helyezés szerinti díjunkat. Ezután sajnos már indulnunk kellett.

Maradtunk volna még, mert nagyon jó volt a társaság, de úgy köszöntünk el egymástól, hogy „Ne
csüggedj, pár nap múlva találkozunk!”.

Az összes gólyatáboros nevében köszönöm tanárainknak, hogy ilyen élményben lehetett részünk.

Rácz Dóra

9. C

[flagallery gid=32 name=”Gallery”]

Balla Árpád On szeptember - 6 - 2011

Categories

Hírek

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...