Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2009. április 17-19 között került megrendezésre az amatőr kézilabda diákolimpia országos döntője Békéscsabán, ahol immár a 3. alkalommal vehettünk részt a Ságvári Endre Gimnázium csapatával.

Izgatottan vártuk a meccseket és az összecsapásokat. A pénteki napon a néhány órás út után megérkeztünk és elhelyezkedetünk a szállásunkon. A vacsora bőséges, finom és hatalmas adag volt. Az ünnepélyen megnyitóra vacsora után került sor a városi sportcsarnokban, ami kinézetre egy repülőcsészealjhoz volt hasonlítható.

A szombat reggelt mindenki izgatottan és félelmekkel telve várta.

Az első meccsünket Kisbér ellen játszottuk. Az akadályt sikeresen vettük és sikerült legyűrni ellenfeleinket. A második mérkőzésünket Hajdúszoboszló ellen játszottuk, ahol ismét sikeresen vettük az akadályokat. A nap gyorsan repült, és elérkezett a nap utolsó meccse számunkra Sárbogár ellen. A mérkőzés nem volt olyan könnyű, mint amilyenre számítottunk,és sajnos az egyik legjobb játékosunk sérülést is szenvedett,ami még tovább nehezítette a játékot .De nem adtuk fel és így továbbjutottunk a legjobb négy közé csoportelsőként. A napot egy Békéscsabai sétával koronáztuk meg.

Elérkezett a vasárnap, és ismét találkoztunk az örök legyőzőnkkel: Kiskunhalassal. A szerencse elpártolt mellőlünk, és a meccset elveszítettük. Az utolsó játszmánkat Ibránnyal vívtuk, – ám Fortuna nem tért vissza hozzánk- és szoros küzdelemben ismét alulmaradtunk. Így a képzeletbeli dobogó negyedik fokára állhattunk fel, és velünk együtt a miskolci Herman Ottó Gimnázium fiai is. Kezünkben a kupával térhettünk haza, és természetesen rengeteg tapasztalattal, élménnyel, kudarccal és sikerrel is egyaránt, mely maradandó emlék marad számunkra egy életen át

Tóth Krisztina 12. C osztály

admin On október - 18 - 2009

Categories

2009, Kézilabda

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...