Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Október 19-én P. Andrásfalvy János szalézi szerzetes, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese, megáldotta a gimnázium új orvosi rendelőjét. A 4 millió Ft-os költséggel kialakított egészségügyi létesítményt Petróczi Gábor, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatója, és Klimon István alpolgármester közösen adták át. Az átadási ünnepségen elhangzott, hogy a kazánház helyén kialakított orvosi rendelő költségeit a gimnázium fenntartója, a Szalézi Szent Ferenc Társasága biztosította, míg Kazincbarcika város önkormányzata az iskola-egészségügyi ellátás finanszírozását vállalta magára. Igazgató úr köszönetet mondott a Timpanon Kft-nek a régi kazánház korszerűsítése ügyében végzett gyors és rugalmas munkájukért. A város legújabb, és minden bizonnyal legszebb orvosi rendelőjében látják el mostantól a gimnázium diákjainak szűrését, valamint ott kezelik az arra rászoruló tanulókat és dolgozókat. Klimon István alpolgármester elmondotta, hogy diákéveiben még a mostani Európa-terem helyén, szűkös körülmények között működött az orvosi rendelő, és megnyugtató számára, hogy a Szalézi Gimnázium új fenntartója ilyen hatékonyan képviseli a diákok megfelelő orvosi ellátásának ügyét. Petróczi Gábor igazgató megköszönte a Szalézi Szent Ferenc Társasága és Kazincbarcika város önkormányzata támogatását, és – a gimnázium nevében – használatba vette az új orvosi rendelőt, ahol dr. Varga Róbert iskolaorvos és segítői, Orosz Józsefné asszisztens, valamint Sáfrány Attiláné védőnő végzik a diákok mindennapi lelkiismeretes ellátását.[flagallery gid=41 name=”Gallery”]

admin On október - 20 - 2011

Categories

Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Zábava a šance na

Zábava a šance na výhru čekají: Průvodce registrací a přihlášením ...

1Win Giri Trkiyede O

1Win Giriş Türkiye'de Online Casino ...

1Win Giri Trkiyede O

1Win Giriş Türkiye'de Online Casino ...

Verhoog je spelvaard

Verhoog je spelvaardigheid en behaal exclusieve bonussen bij savaspin casino, ...

Gokkers opgelet ontd

Gokkers opgelet: ontdek een wereld van entertainment en lucratieve mogelijkheden ...