Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

November 16-án délelőtt nagy érdeklődés övezte nyílt napot tartottunk, ahol kb. 250 látogatót fogadtunk. Az első félórában Petróczi Gábor igazgató és P. Andrásfalvy János SDB, az iskola szalézi igazgatóhelyettese tájékoztatta az érdeklődőket az iskola által indított képzési formákról, az egyházi iskola által támasztott követelményrendszerről. Igazgató úr hangsúlyozta, hogy a város és a városkörnyék minden jó képességű, szorgalmas, a felsőfokú oktatásban továbbtanulni szándékozó diákját várják. János atya ismertette a jelen lévőkkel, hogy az iskola vallásra és felekezetre való tekintet nélkül várja a jó iskolára váró (akár ateista) diákokat, akik vállalják az egyházi gimnázium követelményrendszerének teljesítését. Az iskola vezetői látványos és újszerű, flash alapú prezentációval mutatták be az új iskola működését. Hangsúlyozták, hogy minden négy, öt és hat évfolyamos oktatásra jelentkező diáknak december 10-ig jelentkeznie kell a felvételi vizsgára. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a beiskolázással kapcsolatos minden információ – ide értve a felvételire történő jelentkezési lapot is – letölthető a gimnázium honlapjáról.A tájékoztatót követően az érdeklődők megtekinthették a gimnazista élsportolók kiváló sportbemutatóját, ahol a tornászok, kézilabdázók, röplabdázók csillantották fel tudásukat. Ezt követően minden kisgimnazistának két óra megtekintésére nyílt lehetősége. A teljesség igénye nélkül válogatva a címekből: Látványos fizikai és kémiai kísérletek, Nézz bele a koporsóba! (latin nyelv), Interaktív történelem, Mikroszkópos vizsgálatok, A vallás a zene hangján.
 Sok okos tekintetű, érdeklődő, jövőjét körültekintően tervező általános iskolás diákkal és gondoskodó szüleikkel találkozhattunk ezen – az iskolán kívül szálló porral szennyezett, belül azonban friss levegővel  és információval megtöltött – délelőttön!

[flagallery gid=46 name=”Gallery”]

 

admin On november - 17 - 2011

Categories

Hírek, Mi történt?

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...