Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A Rákóczi szabadságharc leverésének 300. évfordulójának emlékére, 2011-ben Rákóczi emlékévet tartanak a megyében. Mi sem maradhattunk ki a magyar nemzet egyik legnagyobb alakjának,méltó módon történő megünnepléséből. November közepén utazást szerveztünk, „A bölcsőtől a sírig” címmel. Az 50 résztvevő első célja a mai Szlovákiában területén található Borsi volt. A hagyomány szerint itt adott életet a Munkács várába tartó Zrínyi Ilona Rákóczi Ferencnek. A romos épület látványa felhívás mindenki számára, hogy tenni kell valamit nemzeti értékeink megóvása érdekében. A „vár ura”, István bácsi fantasztikus időutazásra vitt minket. A gyerekek kipróbálhatták a korabeli fegyvereket és beleülhettek Zrínyi Ilona székébe. Vendéglátónk magyarsága, rendkívüli érzéseket váltott ki a diákokból és tanárokból egyaránt. A Himnuszt énekelve tisztelegtünk a nagyságos fejedelem szobra és emléke előtt.
Utunk következő állomása Kassa volt. Itt két nagyon fontos helyet kerestünk fel. Elsőként a fejedelem Rodostóból ide szállított és felépített házát néztük meg. Betekintést nyertünk a bujdosók életébe és megismerhettük Rákóczi Ferenc 1906-os újratemetésének kellékeit és archív felvételeken a temetés képeit is. A Kassa főterén álló Szent Erzsébet templom volt következő célunk. A templomot kívülről és belülről is megcsodálhattuk. Lenyűgöző volt a nagysága és szépsége. Külön érdekesség volt a rengeteg magyar nyelvű szöveg és a címeres ólomablakok sokasága. Sajnos a fejedelem sírját ezúttal nem tudtuk megtekinteni, mert technikai okok miatt zárva volt.
Hazafelé még betértünk a repülőtér mellett található közlekedési múzeumba, ahol valódi repülőgépeket, helikoptereket és autómatuzsálemeket láthattunk.
[flagallery gid=49 name=”Gallery”]

kisspisti On december - 7 - 2011

Categories

Hírek, Turisztika

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...