Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

„Legyetek vidámak, tegyetek jót, a verebeket pedig hagyjátok csiripelni!”

Iskolánkban hagyománnyá vált, hogy tehetséges diákjaink minden tavasszal bemutathatják, ki mit tud. Idén januárban a régi hagyomány újjászületett. Január 27-én tartottuk első hagyományteremtő Szalézi napunkat, melyet a színvonalas produkciókat felsorakoztató Szalézi show koronázott meg. Nem csak az első szalézi kiscsillagok születését ünnepelhettük ezen az estén, hanem iskolánk névadójára, Szalézi Szent Ferencre és Don Boscora emlékeztünk énekkel, tánccal, verssel.

Egy valóra vált álom… Délelőtt 9 órától iskolánk diákjai és tanárai a Szent Család Templomban igeliturgián vettek részt, ahol Vitális Gábor atya megosztotta álmát egy olyan iskoláról, ahol mindenki vidám. Ilyen volt a mi iskolánk is ezen a napon. Prédikációjában Don Bosco életén keresztül mutatta be, hogy az álmaink eléréséért mindig küzdeni kell és soha nem szabad feladni. 

[flagallery gid=57 name=”Gallery”]

Frenetikus főpróba… 10 órától a művelődési központban az alsóbb éves diákok élvezhették, ahogyan tehetséges társaik elkápráztatják őket változatos előadásaikkal. Elsőként az énekkar lépett fel színvonalas előadásával. A diákok frenetikus hangulatban tombolták végig a Frentic zenekar előadását, valamint a sok-sok énekes-táncos produkciót. Sipos Kata és Kiss Emese (Criminal) valamint Sándor Barbara (Oh, Mr Alkohol) dalait kitörő lelkesedéssel fogadták. Nagy sikere volt a szalaggyakorlatnak, a daloknak, a majoretteknek, a néptánc és break-tánc produkcióknak. De megható pillanatokból sem volt hiány. Mindenkinek elállt a szava, mikor Lakatos Noémi előadta Tompos Kátya Magányos csónak című számát. A 11.-es lány a nap nagy meglepetése és felfedezettje, hiszen még soha nem lépett fel, eddig még senki nem tudta róla, hogy hatalmas kincs van tulajdonában.

Szalézi Szent Ferencre és Don Boscora emlékezünk… Az énekkar előadásában felcsendült Don Bosco himnusza. Szalézi Szent Ferenc versét Vasvári Botond interpretálta. A verscsokor többi költeményével évfordulós költőinkről, Karinthy Frigyesről, Nemes Nagy Ágnesről és József Attiláról is megemlékeztünk.

Azt mondják, ha a főpróba jól sikerül az előadás nem lesz sikeres… ez most nem volt igaz. 

Csillag születik…A délutáni show 17 órakor kezdődött, ahol nagy volt az érdeklődés. Szülők, tanárok, végzős és volt diákjaink töltötték meg a nézőteret. Az est végén egy szakértői zsűri értékelte a produkciókat, de a műsor végén a közönség is szavazhatott kedvencére. A két befutó: néptánc és break-tánc. A közönség díjat Rákos Ádám és Dolniczky Szabolcs táncprodukciója nyerte el. A zsűri döntése alapján negyedikként végzett a szalagprodukció, 3. helyezést ért el zongorajátékával Mikó Fanni, az ezüstérmes az aranytorkú Lakatos Noémi lett és az est legfényesebb csillagai, az aranyérmesek a Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ifjúsági Néptánccsoport tagjai, Dányi Kinga, Fábri Dóra, Vasas Anett, Köntös Balázs, Balogh Ákos és a Saláta-testvérek: Domonkos és Mátyás.

Szállj el kismadár… énekelték a fellépők és velük a közönség is a fináléban. Ez az este is véget ért és a közönség feledhetetlen élményekkel gazdagodva térhetett haza. Az est sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még iskolánk igazgatója is állva tapsolt a műsor végén. A sok kiscsillaggal együtt egy új hagyomány született, a Szalézi nap. Jövőre is várjuk a jelentkezőket, mert itt bárki megmutathatja tehetségét, hiszen „csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek”.

Tamási Tímea tanár, Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

 

[flagallery gid=58 name=”Gallery”]

admin On január - 30 - 2012

Categories

Gimi, Hírek, Mi történt?

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...