Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Tűzzománc kiállítás a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Ursutzné Blága Krisztina művelődésszervező népművelő, a Gyermekek Háza Kézművesház vezetője nyitotta meg Emődi Imre tűzzománc kiállítását a Gimi Galériában 2012. március 7-én.

Imre már harmadik alkalommal mutatkozik be Galériánkban. Már ismertük szakköri munkáját, tanítványai alkotásait, s a mester saját munkáit, tűzzománcait és keresztszemes textíliáit. Tudtuk, igényes, szép alkotások fogják tanítványaink mindennapjaira a kellemes hatást biztosítani. Nem csalódtunk. Imre elegáns művészi munkát végzett most is, mikor tizenkét év tűzzománc munkáiból válogatott nekünk bemutatót.
Emődi Imre az alapokat 13éve a Kodály Zoltán Művészeti Iskolában Kovács Gabriella művésztanártól sajátította el. Már 10. éve szakkör és klubvezetőként tevékenykedik a Gyermekek Háza Kézművesházban. Több száz gyermeket és felnőttet vezetett már be a tűzzománc készítésének rejtelmeibe. Alapító és vezetőségi tagja a Sajómenti Népművészeti Egyesületnek.

Ezek a varázslatos alkotások az agyban, lélekben érlelődnek és különféle vegyi és fizikai eljárások segítségével jönnek létre. Ismerni kell az anyagok minden tulajdonságát hozzá. Óriási képzelő erővel kell rendelkezni. A fantázia és a technika szüleménye.
A kiállított művek technikailag és témában is sokfélék. A játékos, kísérletező alkotót dicsérik.

Emodi_Imre

[img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0969.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0969k.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0970.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0971.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0974.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0975.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0976.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0977.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0978.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0980.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0981.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0982.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0983.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0985.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0986.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0987.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0988.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0990.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0991.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0992.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0992v.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0993.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0994.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0995.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0996.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0997.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0998.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf0999.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1001.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1002.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1003.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1005.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1007.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1008.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1008v.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1009.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1010.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1011.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1012.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1013.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1014.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1015.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1016.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1017.jpg"][img title="" alt="" src="http://sagim.hu/wp-content/flagallery/emodi_imre/thumbs/thumbs_dscf1018.jpg"]


Köszönjük Imrének e szép kiállítást, és kívánunk még sok erőt, egészséget, kitartást és nagyon sok ihletet!

Bukodiné Sólyom Ilona

Balla Árpád On március - 13 - 2012

Categories

Gimigaléria

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Jó reggelt!
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Szalézi Szent Ferenc Gimnázium -- Jó reggelt ! -- műsorai.
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Medve-matek_2019_kiemelt

Medve Matek Szabadt

2019. április 6-án az iskolánk tanulói ismét részt vettek a ...

Szaval_kiemelt

Ma van a szülinapod

„Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon taní- tani!” 2019. április 11-én, a költészet ...

Kegl_Imre_kiemelt

Varázslatos termés

2019. április 10-én nyitotta meg Galériánkban Kégl Imre kazincbarcikai kötődésű, ...

Tadeusz_Atya_kiemelt

A Szalézi Család v

Tadeus Rozmus atya látogatása Kazincbarcikán A Rendfőnök atya képviseletében vendégünk volt ...

Szinhaz-bejaras_kiemelt

Barangolás a csodá

„A színháznak nem az a dolga, hogy az arcunkba tolja a ...