Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban május 5-én (szombaton) rendezték a ballagási ünnepséget, ahol 112 diák búcsúzott az iskolaközösségtől. A rendezvény templomi ballagással kezdődött, ahol főtisztelendő Vitális Gábor vikárius atya köszöntötte az érettségi előtt álló diákokat, és megáldotta az iskola új zászlaját, majd Andrásfalvy János atya beszélt a diákoknak a búcsúzásról és az előttük álló feladatokról. A templomban a jelenlévők együtt énekelték az Ave Maria-t és a Himnuszt, amely fenséges hangzásával betöltötte a Szent Család Plébániatemplomot. Az iskolai ballagáson az érettségi előtt állók búcsúbeszédét Bónizs László mondta el, majd Petróczi Gábor igazgató köszöntötte a maturandusokat osztályonként méltatva a ballagó közösségeket. Kiemelkedő négy, öt vagy hatéves munkájukért Szalézi-díjat kaptak Bozsó Lívia, Gruik Bettina, Pásztor Benjámin, Golitkó Bernadett, Kovács Ádám és Polonkai Eszter. “Pro schola et labore”-díjat kaptak Bódvai Viktor, Szemén Andrea, Tóth Emese, Tanyi Ramóna és Hocza Balázs. Az ünnepség jutalomkönyvek átadásával és a Szózat közös eléneklésével végződött. Az iskolai ballagást megtisztelte jelenlétével Vitális Gábor plébános atya, valamint Székelyné Varga Mária, a Tompa Mihály Református Általános Iskola igazgatója. Isten áldja a Szalézi Szent Ferenc érettségi előtt álló diákjait!
[flagallery gid=79 name=”Gallery”]
admin On május - 7 - 2012

Categories

Gimi, Hírek

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...