Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Művészeti tábor 2012

Az idei nyaram nem is zárulhatott volna jobban, mint egy táborozással Péliföldszentkereszten. Ez a pompás hely a magyar szaléziak „bölcsője”, ahol először telepedtek meg. Az erdő közepén található, búcsújáróhely festői környezetben kis templommal, ifjúsági házzal, kolostorral.

Iskolám, a Szalézi Szent Ferenc Gimi egy kisebb csoportja, pontosabban a suli zenekara, kórusa és rajzosok indultunk útnak, hogy megnézhessük Esztergomban hazánk legnagyobb templomát, a főszékesegyházat, és eltöltsünk egy napot  Pélin. A bazilikánál sem unatkoztunk, ugyanis kvíz kérdések megfejtésével foglalkoztunk, miközben ismerkedtünk a várossal is. A nap folyamán kedvünkre választhattunk, hova mennénk szívesebben, a közeli élményfürdőbe, vagy aki nem akart fürdeni, a Keresztény Múzeumba. Estére sem fáradtunk ki, nem is volt szabad, hiszen a nap vége volt a legjobb. A szentmise után animátorok gondoskodtak a jókedvről, a játékok, éneklés, ismerkedés a leendő elsősökkel és nyergesújfalui diákokkal egészen éjszakáig húzódott, amiben tanáraink a fáradtság ellenére is részt vettek. Másnap művészi tehetségünket tártuk fel egymásnak és a délelőttöt énekléssel, rajzolással töltöttük. A délután folyamán nyergesi szalézis diákokkal beszélgethettünk és iskolájukat is meglátogattuk. A testmozgás sem maradhatott el, egy jó nagyot túráztunk, hogy teljes legyen a nap. A hazafele utat éneklés kísérte, és bár fáradtak voltunk, mindenki élményekkel gazdagodva tért haza.

Sajnáljuk, hogy csak két napos volt a tábor, de reméljük, hogy legközelebb hosszabb időt töltünk majd egy olyan csodás helyen, mint Péliföldszentkereszt.

Ignácz Barbara, 11B-s diák

[flagallery gid=96 name=”Gallery”]

admin On szeptember - 5 - 2012

Categories

Hírek, Kiemelt, Mi történt?

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...