Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Ahogyan Harasztosi Viola felkészítő tanár látta:

2012. október 12-13-14-én rendezték az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos döntőjét Sátoraljaújhelyen és Széphalmon. Kazinczy Ferenc életművének, nyelvújítási tevékenységének tiszteletére rendezik itt ezt a versenyt 1972 óta, immár 40 éve.

Klikk a képre !

A döntőn 134 középiskolai tanuló versenyzett két kategóriában. A gimnáziumi csoportban 93, az ország minden részéből érkező tanuló mérte össze tudását írásban és szóban. 41 fő versenyzett a szakközépiskolai és szakiskolai kategóriában. Különleges színt jelentett a határon túli magyar diákok részvétele, hiszen nagyon szép nyelvjárási beszédmódnak lehettünk fültanúi.

Iskolánkból Csiszárik Katalin 12. A osztályos diák jutott az országos döntőbe, ahol kiemelkedő teljesítménye elismeréséül Sátoraljaújhely város plakettjében részesült. Ennek a versenynek az a sajátossága, hogy nem hirdetnek helyezést, a legjobb 15 versenyzőt jutalmazzák az emlékplakettel. Gratulálunk Katalinnak, kívánjuk neki, hogy folytassa anyanyelvi kutatásait, egyre jobban mélyüljön el a magyar nyelvtudományban!

Ahogyan a versenyző látta:

 2012. október 11-től 14-ig az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos fordulóján vettem részt Sátoraljaújhelyen Harasztosi Viola tanárnővel. Első körben egy feladatlapot kellett megírnom, amely érdekességeket is tartalmazott: dalszövegelemzést, levélírást és egyéb nyelvtani feladatokat. A következő napon minden versenyző szónoki beszédet tartott. Négy megadott témából választottam a hozzám legközelebb állót, s húszperces felkészülés után előadtam.

 Miért éreztem magam olyan jól? A verseny idén ünnepelte a 40. születésnapját, így roppant különleges élményekben volt részünk Tanárnővel: két estén is élvezhettük a Kézdivásárhelyről érkezett székely diákok elbűvölő műsorát, pénteken irodalmi, szombaton táncos formában. A zsűrit rendkívül híres és elismert nyelvészek, Kossuth- és Kazinczy-díjas tudósok, tanárok alkották, így velük is találkoztam. A legnagyobb dolgot mégis az jelentette számomra, hogy Balázs Géza egyetemi tanár úr szerint a szónoklatom „csúcs” volt. J

          Vasárnap Széphalmon megkoszorúztuk Kazinczy Ferenc sírját, majd a mauzóleum előtt átadták a díjakat. Konkrét helyezéseket nem állapítanak meg, viszont a pontszámok alapján a Kárpát-medence legjobb tizenöt diákja Sátoraljaújhely város emlékplakettjét kapja, s én is ebben részesültem.

Klikk a képre !

Ám mindezt Szabóné Gonda Zsuzsa és Harasztosi Viola tanárnőnek köszönhetem. És köszönöm is.

admin On október - 17 - 2012

Categories

Hírek, Kiemelt, Mi történt?

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...