Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2012. október 14-én Kiss István tanár úr szervezésével indultunk  a Szlovák paradicsomba túrázni. Reggel 6-kor gyülekeztünk a gimnázium előtt. Igló városán keresztül buszozva, délelőtt 9 óra tájékán érkeztünk meg  a kiindulási helyünkhöz, kísérő tanárainkkal Kiss István, Gyarmati Attila tanár urakkal és János Atyával. Először a Tamásfalvi kilátóhoz mentünk fel, ahol páratlan látvány fogadott minket, pompás levegővel. Sajnos a párás idő miatt a Magas-Tátrának csak a körvonalait lehetett látni. Az első másfél órában szemerkélt az eső de ez sem vette el kedvünket. Továbbindultunk a csúszós köveken, gyökereken át a Hernád völgyébe. Leérve az eső is továbbállt. Egy hosszú felfelé vezető út vitt minket a Klastoriskohoz, ahol az utunk feléhez érve kicsit hosszabban megpihenhettük, felfrissülhettünk. Pihenésünk után jött a kalandosabb rész, a Kysel. Ez a szakasz már fahidakat, létrákat és kőbe erősített fém lépcsőket rejtett magában. Mindenki bártorságát összeszedve, mászott, lépegetett felfelé. Gyönyörű őszi tájban, fáradtan indultunk lefelé. Leérve Podlesokban a parkolóban láttuk újra a buszunkat. Mikor mindenki leért és felszállt a buszra és indultunk is hazafelé. Útközben megálltunk bevásárolni, felfrissíteni táskánk tartalmát. A 47 kalandor élményekkel telve 20: 25-kor érkezett vissza a suli elé,a  végig ránk vigyázó, segítő tanárainkkal.

 

Kerekes Anna 9.C

kisspisti On október - 20 - 2012

Categories

Hírek, Kiemelt, Turisztika

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...