Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium a mai napon rendezte meg a nyílt napot a leendő diákjaik, szülők és érdeklődők számára. A város és a környék általános iskoláiba járó tanulók rendhagyó nyílt napon vehettek részt, mert egy már bezárásra ítélt iskola falai között szerezhettek a tapasztalatokat a komoly múlttal és remélhetőleg még nagyobb jövő előtt álló gimnáziumról. A hagyományokhoz híven, az igazgató rövid tájékoztatója hangzott el először, majd a második és a harmadik órán a leendő 7-esek és kilencedikesek meglátogathatták az órákat: kémia, fizika, angol, magyar, francia és történelem órákra ülhettek be, és megismerkedhettek az iskola tanáraival, tanulóival, valamint az intézményben folyó munkával. „Nagyon tetszik, amit láttam.” nyilatkozott egy leendő 9-es. Egy másik tanuló az angol óra után elárulta, hogy Kanadában született, de már jó ideje a városban él. Neki ez az egyik lehetséges iskola, ahova járni szeretne. Petróczi Gábor, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a nap sikeres volt, a diákok és a szülők meggyőződhettek arról, hogy itt minőségi oktatás folyik, és ha idejelentkeznek, és fel is veszik őket, biztos kezekben lesznek, és azok, akik tanulnak, meg fogják állni a helyüket az egyetemi felvételiken is. A nyílt nap a tornateremben ért véget, ahol a kórus három számot adott elő, majd a sportban jeleskedő tanulók mutatták be, hogy mit tudnak a különböző sportágakban nyújtani: láttunk röplabda, kézilabda, szertorna, talajtorna, mazsorett és sportgimnasztika bemutatót.   [flagallery gid=104 name=”Gallery”]

Balla Árpád On november - 21 - 2012

Categories

Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...