Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A 2012. december 7-én és 8-án Tatabányán megrendezett országos súlyemelő bajnokságon a férfi ifjúsági 77 kg-os súlycsoportban országos magyar bajnok lett Bojti Marcell, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 10. osztályos diákja, aki az összetett versenyben 298 kg-os eredményt ért el. (Az ezüstérmes összesített eredménye ettől 18 kg-mal maradt el.)
Marcell legjobb eredménye az országos bajnokságon szakításban 105 kg, lökésben pedig 130 kg volt. Az országos bajnokságon mind a hat gyakorlatát sikeresen teljesítette, ami ritkán fordul elő egy versenyen. Ebben az évben az ózdi Suzuki kupán, a tiszaújvárosi Kőszegi György Emlékversenyen és a tavalyi országos diákolimpián egyaránt 2. helyezést ért el, míg az elmúlt három esztendőben összesen 17 alkalommal szerzett arany és ezüstérmet, ennél gyengébb eredményt pedig sohasem ért el. Gratulálunk kiemelkedő eredményeihez, az idei diákolimpiai szerepléshez pedig sok sikert kívánunk!

Bojti Marcell edzője Pátrovics Géza sokszoros master aranyérmes edző súlyemelő.

[flagallery gid=109 name=”Gallery”]

admin On december - 12 - 2012

Categories

Hírek, Kiemelt, Sport

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...