Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

December 21-én, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 2012. évi utolsó tanítási napján, karácsonyváró ünnepséget tartottak a kazincbarcikai Szent Család Plébániatemplomban. Az adventi idő kezdetétől a gimnázium tanulói és tanárai már három alkalommal szerveztek adventi műsort az iskolában, mindannyiszor meggyújtva egy-egy újabb adventi gyertyát. A karácsonyhoz közeledve negyedik, záró adventi műsorukat a plébániatemplomban tartották, ahol a karácsonyköszöntő műsort ezúttal a gimnázium tanárai adták: a szentély lépcsőin állva verset mondtak és énekeltek, a diákok pedig csodálták tanáraik nem mindennapi teljesítményét. Az ünnepi pillanatok részeként elhangzottak Szabó Edéné Szilágyi Katalin, a gimnázium 40 éve érettségizett öregdiákjának gondolatai egykori gimnáziumi élményeiről, a diákszerelem saját példáján bizonyítható örökkévalóságáról, valamint arról hogy soha sincs késő találkozni Istennel, csak keresni kell Őt.  

Az ünnepi műsorban fontos szerepet játszott a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium ének- és zenekara, valamint Boros Géza énekművész (kórusunk vezetője), produkciójuk – az elhangzott műsorral együtt – szívet felemelő érzéseket keltett a fegyelmes és figyelmes és hallgatóságban. A műsort Harasztosi Viola tanárnő és Andrásfalvy János atya állították össze mindannyiunk örömére. A gimnázium tantestülete és diáksága, valamint minden kedves olvasónk számára áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!

[flagallery gid=113 name=”Gallery”]

admin On december - 21 - 2012

Categories

Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...