Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2013. február 15-én a Szent Család Templomban megtartottuk a háromrészes hangverseny sorozat második előadását, amelyen a miskolci ClaXoTon Quartet fúvósnégyes koncertjét tekinthettük meg.

“Előzenkarként” Szentpéteri Áron, 8. E osztályos tanuló, a Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulója és Gáspár Attila, Áron zenetanára klarinét duót adott elő, amelyet Kis-Paál Ágnes a zeneiskola zongora tanára kísért.

A ClaXoton Quartet (Novák András, Czakó Péter, Bárány Zoltán, Menyhárt Ferenc) (http://claxotonquartet.hu/index.html) mintegy negyven perces koncertje során klasszikus műveket és jazz kompoziciókat eljátszva mutott be különböző klarinétokat és szaxofonokat. Az improvizációs rész alatt még a szaxofonon játszó Czakó Péter a közönség sorai közé is ment, és egy-egy futamot közvetlenül néhány szerencsésnek fújt el.

A koncert végén még a Macskafogó egyik betétdalát is eljátszották. Az eredeti itt található:

A diákok többsége szemmel láthatóan élvezte a könnnyed hangvételű műveket, így az utolsó két órára szellemileg felfrissülve ülhettek be.

[flagallery gid=125 name=”Gallery”]

 

 

 

Balla Árpád On február - 15 - 2013

Categories

Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...