Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium hat évfolyamos oktatása az ország élvonalában

2013 februárjában minden iskola megkapta a 6, 8 és 10 évfolyamos tanulók kompetenciamérésnek egyéni és osztályokra lebontott eredményeit. A jelentés tartalmazza a tanulók matematika és szövegértési kompetenciamérési eredményeit. Örömünkre szolgál, hogy ezek az eredmények folyamatosan javulnak és visszajelzést adnak gimnáziumunk hatékony oktatásáról. A jók között is a legjobb a tavalyi hatosztályos 8.E osztályunk eredményessége. Az értékelésből és a statisztikából kimutatható, hogy hat évfolyamos osztályunk az ország legkiemelkedőbb eredménnyel rendelkező réteghez tartozik. Matematika tantárgyból, amely logikai kompetenciákat mért, diákjainknál csupán 1% azaz hozzávetőlegesen 5-6 gimnázium tanulói írtak jobbat, 4% hasonlót és a fennmaradó hat évfolyamos gimnáziumok mind gyengébb mutatókkal rendelkeznek a mi tanulóinknál. Az osztály matematikai mutatóit dicséri, hogy szinte az összes tanuló hozzávetőlegesen azonos szinten teljesített, nincs lemaradó diák az osztályban. Ha osztályozni szeretnénk a tanulók eredményességét matematika tantárgyból, akkor a tanulók 85%-a 4-es 5-ös eredményt ért el. Az elért eredményeket még jobban dicséri, hogy városunk a a statisztika alapján a hátrányos települések közé van sorolva.

A szövegértési felmérésen még jobb eredményt produkált a hat évfolyamos osztály. A mutatók alapján a tanulók háromnegyede nagyon jó dolgozatot írt és 5 fő minősítése hibátlan, vagyis kiválónak minősíthető.  Ezzel az eredménnyel a hat évfolyamos osztályunk az ország szűk elitjéhez tartozik, tanulóink rendelkeznek azokkal a kompetenciákkal, amelyek garantálják a versenyek és a továbbtanulás sikerességét. Amennyiben pontokban szeretném kifejezni a hat évfolyamos osztályunk eredményességét mind matematikából, mind szövegértésből 100 ponttal előzik meg az ország azonos típusú iskoláit.

Gratulálunk tanulóinknak az elért eredményeikhez és a tanárok két éves felkészítő munkájához! Bízunk benne, hogy a leendő hat évfolyamos diákjaink is hasonló eredményeket érnek el!

 Kovács László
igazgatóhelyettes

admin On március - 25 - 2013

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...