Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium második érettségi időszakában négy osztály 111 tanulója maturált az idén. Az eredmények a papírforma szerint alakultak, az osztályok hozták a tőlük várt eredményeket.

 

Kiemelendő, hogy a gimnázium diákjai az országos átlagtól sokkal nagyobb számban tettek emelt szintű érettségi vizsgát. Az iskolánkban minden tizedik vizsgatárgy emelt szintű volt, miközben az országos átlag alig éri el a 3%-ot.  „Az emelt szintű szereplést elemezve az állapítható meg, hogy kiváló eredménnyel szerepeltek diákjaink. Továbbra is legnépszerűbb a történelem emelt szint (20 fő, 67%), az angol nyelv (19 fő, 64%-os), a biológia (9 fő, 61%) valamint a német (6 fő, 48%).” Jelentősen emelkedett a biológia emelt szintű vizsgák száma, a természettudományos emelt eredmények átlaga összességében 60%, amely az országos átlagnak felel meg. Külön említésre méltó, hogy két előrehozott emelt szintű angol érettségiző (mindketten a 11. E osztályból) 90%-os emelt szintű érettségi vizsgát tett angol nyelvből.

A sokéves átlaghoz képest egy kicsivel rosszabbak lettek az érettségi érdemjegyek, amelyek két dologra vezethetők vissza. A 12. C osztály a Jókaiból került hozzánk két éve, és ez az időszak eléggé szűkösnek bizonyult ahhoz, hogy az új hely szellemét megszokják. Dicséretükre legyen mondva, hogy a várakozásokhoz képest jobban teljesítettek.

„Amint a sajtóból is olvasható volt, az idei történelem, és magyar érettségi írásbeli feladatai jóval nehezebbek voltak az előző évekéhez képest. A korábbi dolgozatokat körülbelül 5-10%-kal jobb eredménnyel írtam meg, amikor gyakoroltam.” ismerte el az egyik érettségizett tanítványunk.

Ennek ellenére nem panaszkodhatunk az eredményekre. A vizsgák során 19 kitűnő és 15 jeles bizonyítvány született. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy a fiam is a jelesek között van. Csak történelemből lett négyes, a többi tárgyból jelesre vizsgázott.” Balla Árpád, a gimnázium angol szakos tanára meséli örömmel. „Igaz, neki már két tárgyból, informatikából és angolból nem kellett vizsgáznia, tekintve, hogy előrehozott érettségivel már ezeket korábban megszerezte, így csupán a magyarra és a történelemre kellett koncentrálnia a szóbelin.”

 

Az előrehozott érettségi vizsgák egyébként is népszerűek a gimnáziumban. Az idén is külön bizottságban bizonyították a tudásukat egy-egy tárgyból. Összesen 62 diák élt a lehetőséggel, így nekik a rendes érettségi alatt már kevesebb vizsgatárgyuk lesz.

 

 

Balla Árpád On július - 3 - 2013

Categories

Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...