Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

2013. október 11-én délután kezdődött a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumának új, különleges beiskolázási programja. Péntek délután három különböző helyszínen várták az érdeklődő felsőbb évfolyamos általános iskolai diákokat tantestületünk. A nyelvi ’szakosztály’ nyitotta meg a rendezvényt. Családias nyelvparádén házilag sült pogácsával, pereccel és meleg teával várták a nyelvi teadélutánra érkezőket, majd képletesen ugyan, de bejárták a világ több pontját.  Bemutatásra kerültek az iskola büszkeségének tartott bécsi kirándulásról készített eseményfotók, melyet igazi bajor specialitás követett, az ’Octoberfest’ hangulatát varázsolták a helyszínre képekben, s mindezek után egy hamisítatlan dallal vigadoztak a megjelentek. Az angolosok és francia szakos pedagógusok egy-egy képekkel illusztrált kvízműsorral készültek. A bemutatók végén pedig a 11.E osztályos tanulók ír táncot adtak elő.

A nemzeti színkavalkád után a megjelentek választ kaphattak arra, hogyan lehet akupunktúrával kezelni egy lufit. A természettudományok mesterei olyan látványos és érdekes kísérleteket mutattak be, amelyeket otthon bárki kipróbálhat, akár a szülőket is bevonhatják.

A harmadik helyszínre érve a diákok egy igazi csatajelenet részesei lehettek. Történészek és informatikus kollégák fogtak össze, hogy egy érdekfeszítő képsort mutassanak be. Animációs film segítségével a mohácsi csata elevenedett meg a képernyőn. A megjelent diákok megismerhették a kor harcászati eszközeit, stílusait, katonáit.

Őszintén reméljük, hogy ezek a programok nem csupán az ismeretek bővítését szolgálták, de egyben remek péntek délutáni szórakozást is nyújtottak.

FB

[flagallery gid=156 name=”Gallery”]

Fotók: BÁ

 

 

Balla Árpád On október - 12 - 2013

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...