Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Nem könnyű egy lurkó dolga, amikor pályaválasztásra kerül a sor. A döntés megkönnyítését tűzte ki célul a Szalézi által szervezett rendezvénysorozat, amelynek egyik eseménye a szombat délelőtti akadályverseny. Kitűnő alkalmat kínál az önfeledt szórakozásra úgy, hogy közben a gyerekek megismerkedhetnek az iskolával, leendő tanáraikkal és iskolatársaikkal. Próbára tehetik tehetségüket és megtapasztalhatják a csapatmunka hatékonyságát.

Az első feladat a csatakiáltás megfogalmazása volt a szellemesség és az összetartozás jegyében. Aztán kezdődhetett az akadályok legyőzése a legkorszerűbb technika igénybevételével. Az egyes állomások GPS koordinátáit járólapszámban, lépésekben és ajtónyílásokban kapták meg a csapatok. Az iskola egy csapásra labirintussá változott, de minden csapat ügyesen használta a megkapott adatokat és élvezettel vették a különböző akadályokat is.

Érdekes, általános műveltséggel kapcsolatos fejtörők, rejtvények várták a tanulókat. Emellett tanulhattak tánclépéseket, megismerkedhettek a vitálkapacitás méréssel. S ha már akadályverseny, a sport sem maradhatott ki, hiszen tudjuk, hogy ép lélekhez ép testre van szükség. A gimiben a lelki élet és a tanulás mellett a sport és a szabadidős tevékenység is rendkívül fontos.

Mialatt a diákok a versengéssel voltak elfoglalva, szorgos kezek egy kondér finom gulyást készítettek, bizonyságául annak, hogy a Szalézi egy kiváló ételeket kínáló menzával is büszkélkedhet.

Ez a nap egy kis szelete a Szaléziban folyó életnek. Leendő diákjaink érezhetik, hogy itt állandó kihívások várnak rájuk, miközben szeretet és odafigyelés  veszi körül őket. A mindennapos rutint pedig sport és szabadidős események törik meg, hogy kellemes legyen az iskolai élet.

Bárdos-Dorkó Ágnes

Balla Árpád On október - 13 - 2013

Categories

Gimi, Hírek

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...