Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Poczok Gábor munkáit ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Bacsó István művésztanár, az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör vezetője 2014. február 6-án délelőtt a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Gimi Galériájában.

Pocsok Gábor nem szereti, ha róla beszélnek, beszéljenek helyette képei – kezdte megnyitó beszédét Bacsó István. Gábor a Diósgyőri Vaskohászatból indult. Gyermekkorától imádott rajzolni. A 90-es évek közepén szánta rá magát, hogy emelje képzőművészeti tevékenységének szintjét, és tagja lett a sajószentpéteri Paál László Képzőművészeti Körnek. Itt sokat tanult Szerdahelyi Sándor tanár úrtól.   Meghatározó személy volt számára Sípos János, akinek segítségével a festés, a felületkezelés finomabb módját sajátíthatta el. Majd belépett az Izsó Miklós Képzőművészeti Körbe. Azóta is szorgalmas tagja a csoportnak. Rendszeresen láthatjuk a kiállításon műveit.

Poczok Gábor a Gimi Galériban olaj festményeket és szénrajzokat  mutat be.  A realisztikus látásmód, a realizmus van igazán közel a szívéhez, ezt tükrözik a túlsúlyban lévő fekete-fehér képei. De még a szögletes épületek megformálásánál is lírai finomságok érezhetők. Festményei harmonikusak, a természet költői megfogalmazásai. A tájképek színhangulat megfogja, marasztalja a tárlat látogatóját.

A diákok csodálják a realisztikus falu részleteket, a színes természeti képeket, de a legnagyobb érdeklődés a szürreális combnyak – törés gyógyítását célzó szénrajzot övezi. Talán mert kicsit kakukktojás lírai finomságokat hordozó természeti és építészeti környezetet megörökítő képek között.  Az alkotó finom humorát tükrözi, miközben megörökíti megélt balesetét.

Gratulálunk Poczok Gábornak munkáihoz! Kívánjuk, őrizze meg finom lelkét, szerénységét, és rajzolja, fesse meg azt még sokáig, amiben kedve telik, maga és mindenki örömére!

Bukodiné Sólyom Ilona

[flagallery gid=168 name=”Gallery”]

Balla Árpád On február - 17 - 2014

Categories

Gimigaléria, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...