Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Schág Dániel 1914. szeptember 20-án született Diósgyőrben. 1937-ben szerzett természettan-földrajz szakos középiskolai tanári diplomát a Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetemen.

De tekintsünk vissza kissé az évtizedekben Dani bácsi önéletrajzi írásának felhasználásával!

„– No Danika, mi lesz belőled, ha nagy leszel? – kérdezte keresztapám, amikor az elemi iskolám első osztályának év végi jeles bizonyítványát megmutattam. Építészmérnök – mondtam kissé hetyke magabiztossággal.

– Ez igen, hümmögte keresztapám elismerő mosollyal.

– Teccik tudni, majd én építem a nagy házakat, édesapám pedig csinálja bele az ajtókat, ablakokat.

– Hát Isten adja, úgy legyen! – és szeretettel megbarackolt.

Hát úgy is lett meg nem is! Keresztapa bizonyára elégedett volt, amikor 1937. május 26-án a Danikából lett Dániel átvette egyetemi oklevelét a Debreceni Egyetem rektorától.”

Az ifjú természettan-földrajz szakos tanár elsőként 1941. április 16-án Sümegen kapott próbaszolgálatos segéddíjas tanári kinevezést 80 pengővel, majd egy év múlva helyettes tanár lett 120 pengőért. Két újabb esztendő elmúltával elnyerte a rendes tanári kinevezést havi 200 pengő fixszel. 1968-tól 1974-ig volt a Ságvári Endre Gimnázium igazgatója. Ezekben az esztendőkben kellett megtölteni tanulókkal az akkor hatalmas, ma szűk épületet. Ezekben az években indultak az első tagozatos osztályok, szerveződtek a máig összetartó osztályközösségek. Ekkor alakult ki az iskola arculata. Schág Dániel korszerű tartalommal, így a természettudományos oktatásban akkor ismeretlen audiovizuális technikával, zárt láncú tv-hálózattal szerelte föl a gimnáziumot.

Dani bácsi 2002-ben a Ságvári Gimnázium 40. jubileumi tanévében diákoknak órát tartott az iskola múltjáról, és az ünnepi színpadon állva hirdette a szorgalom, a munkába vetett hit diadalát. Egyik leánya középiskolai tanár, másik a NASA kalifornia telepén, a JPL-en űrszondák földi irányitásával foglalkozik.

Schág Dániel igazgató urat diplomázásának 65. évfordulója alkalmából 2002-ben a Debreceni Egyetem Rektori Tanácsa vasdiplomával jutalmazta. 2004 őszén köszöntöttük iskolában 90. születésnapja alkalmából, azóta is folyamatosan kapcsolatban voltunk volt igazgatónkkal, a művelt és életvidám öregemberrel, aki naponta sétálni vitte Frakkot a jósvafői erdőbe, s közben Villon-verseket szavalt a kedves állatnak. 2007. január 16-án maga írta meg számunkra utolsó önéletrajzi írását. Rubindiplomáját 2007 őszén vette volna át az Egyetemen, de erre már nem kerülhetett sor. Elfáradt, és szépen csendben elaludt! Temetése 2007. május 17-én volt a diósgyőri temetőben. Mindent köszönünk neki, nyugodjék békében!

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...