Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Archive for the ‘Hírek’ Category

Egy volt tanítványunk, Kővári Botond írásra adta a fejét. Már jelen van az interneten is, a jelenvagyok.hu-n, saját facebook oldalán is lehet a műveivel találkozni. Aki pedig újra akar találkozni vele, vagy éppen először, most lehetősége lesz rá, hiszen a városunkban lesz közönségtalálkozója. MEGHÍVÓ Az Újkazinci Baráti Kör tisztelettel meghívja Önt 2014. július 1-én (kedd) 16 órakor kezdődő Író-olvasó találkozóra vendégünk lesz KŐVÁRI BOTOND Íróval a rendezvény háziasszonya, önkéntes segítőnk, Klementné Bíró Anikó középiskolai tanár, kommunikációs szakértő beszélget. Helye: Újkazinci […]

Posted by Balla Árpád On jún - 23 - 2014 Miből lesz a cserebogár? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium 12.E osztálya június 20-án fejezte be az érettségi vizsgát. A 28 tanuló közül hatan kitűnő, míg hárman jeles érettségi bizonyítványt kaptak. Ez nem is csoda a 24 „C”-típusú középfokú és további négy felsőfokú nyelvvizsga, valamint a 42 emelt szintű érettségi vizsga ismeretében.  Harnócz Dorina Lilla és Hoppa Alexandra, a 12.E hatosztályos maturáló diákjai azonban úgy kaptak érettségi bizonyítványt, hogy nem is kellett vizsgázniuk az érettségi vizsgabizottság előtt, mert az előrehozott vagy emelt szintű érettségi vizsgán […]

Posted by admin On jún - 20 - 2014 Aki úgy kapott érettségi bizonyítványt, hogy nem is érettségizett… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Az utolsó hét az iskolákban felemás érzésekkel van tele. A diákok egy része még küzd a jobb jegyért, a tanárok pedig az év végi zárás olykor nehéz feladatával. Hol nyíltan – hol pedig burkoltan, ezekben a napokban összecsapnak az érdekek – a tananyagból még hátra maradt részekkel foglalkozzunk, vagy engedjünk szép lassan utat a nyári zsongásnak. Iskolánkban néhány éve már hagyomány, hogy az utolsó nap elsiratjuk a tanévet, jó kedvvel, a szünet előtt még utoljára együtt töltünk egy vidám napot. […]

Posted by admin On jún - 13 - 2014 Tanévsirató a Szaléziban, 2014 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Az Egri Főegyházmegye immár 40-nél is több iskolát tart fenn, a rendek által fenntartott köznevelési intézményekkel együtt több mint 50 katolikus iskola működik az egyházmegye Borsod, Heves és Szolnok megyéket átfogó területén. Így csöppet sem lehet azon csodálkozni, hogy a 2014. június 5-én megtartott Egyházmegyei Iskolanapon 1600 (!) tanuló, tanár, tanító és igazgató gyűlt össze az egri Bazilikában. Az iskolanap őexcellenciája  ft. Ternyák Csaba érsek atya vezetésével, Palánky Ferenc püspök és további 40 tisztelendő atya celebrálásával zajlott le a jelenlévő […]

Posted by admin On jún - 6 - 2014 Érseki jutalom a Szalézi Gimnáziumban… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Május 31-én és június 1-jén a katolikus iskolák 400-nál több diákja és tanáraik közreműködésével a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium testnevelői és tantestülete rendezésében zajlott le a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége által szervezett KIDS Kupa döntője. A labdajátékok országos döntőjének megrendezésére iskolánk azért kapott felkérést, mert az elmúlt három évben bebizonyítottuk, megkerülhetetlen szerepünk van a katolikus iskolák diáksport életében! A szervezést Kovács László igazgatóhelyettes kolléga, testnevelő irányította. Öt testnevelőnk felelős közreműködésével szerveztük meg a 15 röplabda-csapat körmérkőzéseit 3 helyszínen, a 13 […]

Posted by kisspisti On jún - 1 - 2014 KIDS Kupa Kazincbarcikán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Kopasz, újonc, friss hús, kicsi. Ezek azok a szavak, amelyek leírják egy új helyre érkező csapat tagjait. Bár már rég nem elsősök, hiszen a jogszabályi változások miatt kilencedikes, ill. hetedikes tanulókról beszélünk, a gimnáziumi szóhasználatban továbbra is így emlegetik azokat a tanulókat, akik ebben az évben kezdtek el tanulni az iskolában. Ahhoz, hogy igazi szalézis (korábban ságváris) diákok legyenek, azonban három nagyon fontos szertartáson is túl kell esniük. Az első napi avatás, az első klub alkalmával történő fogadalomtétel után a […]

Posted by Balla Árpád On máj - 30 - 2014 Bemutatkoztak elsőseink bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Kovács László igazgatóhelyettes úr polgármesteri dicséretet kapott Értesítem a tantestületet és a gimnázium diákságát, hogy a 2014. május 29-én megtartott tankerületi és városi pedagógusnap alkalmából iskolánk igazgatóhelyettese, Kovács László tanár úr polgármesteri dicséretben részesült.  Kovács László, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese közel két évtizede eredményesen tölti be vezetői feladatkörét. Igazgatóhelyettesi munkáját maximális konstruktivitással, dinamikusan és határozottan látja el, eközben ragaszkodik ahhoz, hogy minél több diákkal foglalkozhasson testnevelés óráin és edzésein.  Az elmúlt egy év során irányításával zajlott le a […]

Posted by admin On máj - 30 - 2014 Polgármesteri dícséret 2014 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

A három éve alakult Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumból még csupán egyetlen tanár ment nyugdíjba. A gimnázium vezetése és tantestülete 2014. május 28-án mégis nyugdíjas találkozót szervezett az egykori Ságvári Endre Gimnázium tantestületéből nyugalomba vonult egykori tanáraink számára. A találkozóra meghívtuk azokat a volt pedagógusainkat is, akik a jogutód nélkül megszűnt Jókai Gimnáziumból mentek nyugdíjba. Az iskola jelenlegi igazgatójának, egykori diákjának köszöntője után a tantestület azon tagjai adtak rövid műsort egykori tanáraik tiszteletére, akik egykor diákként a Ságvári padjait koptatták. Hidas […]

Posted by admin On máj - 30 - 2014 Nyugdíjas találkozó a Szalézi Gimnáziumban… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Országos szakrális pályázaton második helyezést értek el a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai   2014.05. 26-án, hétfőn 10 diák indult útnak Budapestre János atya és Bukodiné Sólyom Ilona tanárnő vezérletével. Az utazás célja az volt, hogy megtudjuk az eredményünket a Katolikus Pedagógiai és Szakmai Továbbképzési Intézet által kiírt “Diákok a magyar szakrális örökség őrzésében” című pályázaton. Reggel 7 órakor indultunk a gimnázium parkolójától. Az utazás nagyon jól telt, sokat nevettünk, beszélgettünk és János atya még énekórát is tartott nekünk az […]

Posted by admin On máj - 28 - 2014 Országos szakrális pályázat 2014 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Az iskolai tankönyvellátás rendjéről szóló 17/2014. (III. 12.) EMMI rendeletben foglalt kötelezettségem alapján tájékoztatom a szülőket és a diákokat a 2014/2015-ös tanévben használt tankönyvcsomagok tömegéről, az iskolai könyvtárból kölcsönözhető tankönyvekről, valamint a jövő évi kötelező és ajánlott olvasmányokról. Kazincbarcika, 2014. május 22. Petróczi Gábor s.k. igazgató Kotelezo_olvasmany A linkre kattintva letölthető: Tájékoztatás a jövő évi tankönyvekről és a kötelező olvasmányokról

Posted by admin On máj - 26 - 2014 Kötelező olvasmányok 2014 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST
  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...