Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Archive for the ‘Turisztika’ Category

Mátraverebély – Szentkút 2012. 09. 15. Reggel 7:30 – kor indult kis csapatunk János atya, Kiss István Tanár Úr és Boros Géza Tanár Úr vezetésével. Az idő borult volt, majd esni kezdett. 10 óra körül érkeztünk Recskre, ahol egy történelmi emlékművet néztünk meg. Következő állomásunk Nagybárkány volt, ahol már derült idő fogadott bennünket. Szent Márton templomába látogattunk el, ahol közös imánk a szeretteinkért, a beteg emberekért szólt. Kellemes, napos időben, csodálatos környezetben egy 8 km – es túrán vettünk részt, […]

Posted by kisspisti On Sze - 20 - 2012 Zarándoklat a hit ajándékáért.. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Immár hagyományos módon egynapos kirándulást szerveztünk Dél-lengyelországba. A hatalmas érdeklődés miatt két hétvégét is utazással töltöttünk. Összesen 120 diák, pedagógus , szülő és külsős érdeklődő vett részt az utazáson. Külön öröm, hogy volt és leendő diákjaink is velünk tartottak. Mit láthattak a résztvevők? A ragyogó napsütéses időjárásban a természet teljes pompáját látni engedte. A hófödte Tátra látvány mindenkit magával ragadott. A csoportok idegenvezetéssel végigjárták, az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs táborokat és betekintést nyertek a XX. század egyik legborzalmasabb időszakába. Útba ejtettük Wadowicét is, […]

Posted by kisspisti On Már - 6 - 2012 Dupla Lengyelország bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

December 4-én, vasárnap Lillafüreden jártunk. Nem csak úgy, és nem csak azért! A Borsod megyei Diáksport Szövetség Mikulás-túrára hívta a megye fiataljait. A fárasztó hét után 30-an gondoltuk úgy , hogy a legjobb kikapcsolódás az aktív pihenés. A gimi elől busszal mentünk Miskolcig ahol átszálltunk a „ Mikulásvonatra” . Az ünnepi díszbe öltöztetett kisvasúton Lillafüredig utaztunk. A vonatban a duruzsoló kályha kellemes meleget csinált, így eléggé dideregve kezdtük meg a túra 6 kilométerét. Hamar ugyanolyan melegünk lett mint a vonatban […]

Posted by kisspisti On dec - 9 - 2011 Mikulás-túra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

A Rákóczi szabadságharc leverésének 300. évfordulójának emlékére, 2011-ben Rákóczi emlékévet tartanak a megyében. Mi sem maradhattunk ki a magyar nemzet egyik legnagyobb alakjának,méltó módon történő megünnepléséből. November közepén utazást szerveztünk, „A bölcsőtől a sírig” címmel. Az 50 résztvevő első célja a mai Szlovákiában területén található Borsi volt. A hagyomány szerint itt adott életet a Munkács várába tartó Zrínyi Ilona Rákóczi Ferencnek. A romos épület látványa felhívás mindenki számára, hogy tenni kell valamit nemzeti értékeink megóvása érdekében. A „vár ura”, István […]

Posted by kisspisti On dec - 7 - 2011 Bölcsőtől a sírig bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

[flagallery gid=48 name=”Gallery”]A 12.E osztály tanulói a XX. század Magyarországának történelmét tanulják. Úgy döntöttünk az osztállyal közösen , hogy 2011. november 29-én Budapestre utazunk, hogy hazánk ezen viharos korszakát a személyes élmények és tapasztalatok útján éljük át. Külön fontos megjegyeznünk, hogy ez za időszak az érettségi témakörök között is kiemelten kap helyet. A korai kelés, az utazás és a nagyváros okozta izgalmak után a Hadtörténeti Múzeumban kezdtük meg történelmi túránkat. Itt a középkortól kezdve az 1848/49-es forradalmon és szabadságharcon keresztül […]

Posted by kisspisti On nov - 25 - 2011 Rendhagyó történelemóra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

 2011. november 2-án Kiss István tanár úr izgalmasnak ígérkező túrát szervezett a szlovák hegyekbe. A kalandra vágyó diákokat Kiss István, Boros Géza, Gyarmati Attila tanár urak és János atya kísérték el földi és égi áldást remélve. Reggel már 6 órakor gyülekeztünk az iskolánk előtt, feledve, hogy szünet van. A 150 km-es út gyorsan és jó hangulatban telt el, már 9 órakor megérkeztünk a túránk indulási helyére, Podlesokba. A viszontlátás reményében néztünk a parkoló autóbuszunkra, nem is sejtve mennyire fáradtak leszünk […]

Posted by kisspisti On nov - 15 - 2011 Nagy kaland Szlovákiában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Na jó, nem teljesen, mert az nem fért volna bele a tanulással eltöltött időnkbe! A kínai nemzet legfontosabb kincsét az Agyaghadsereget tekintettük meg Budapesten. A pénteki nap a negyedik óra után indultunk, és kellemesen töltve az időt délután 14.00 órára érkeztünk a fővárosba. Mivel hamar érkeztünk maradt időnk városnézésre. Sikerült bejutnunk a Szent István Székesegyházba. Magyarország egyik legfontosabb templomában, ámulattal töltött el az építészet a freskófestészet monumentalitása. Lelkünket pedig a bazilika timpanonján olvasható felirat „ Ego sum via, veritas et […]

Posted by kisspisti On okt - 18 - 2011 Kínában jártunk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Turisztikai szakosztályunk a szabadidő hasznos eltöltésére kínál számos lehetőséget. Természeti és kulturális értékeink megismerését rendkívül fontosnak tartjuk. Rendszeresen szervezünk túrákat nemcsak a csonka, hanem a történelmi Magyarország legszebb tájaira: az Aggteleki-karsztra, a Bükk hegységbe ugyanúgy, mint a Szlovák Paradicsomba vagy a Magas-Tátrába. Túráink lehetőséget adnak könnyű erdei sétákra, valamint nehéz hegyi terepeken való megmérettetésre, vagy a teljesítménytúrákon való csoportos részvételre. Túráinkon a hangulat garantáltan kitűnő, akárcsak az időjárás, amit mindig előre megrendelünk. Reméljük, a jövőben is mindig szép napos időben […]

Posted by admin On jún - 28 - 2011 Turisztikai szakosztály bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST
  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...