Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Az időjárás ugyan hálátlan volt a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium ballagó diákjai számára, de az ünnepség kicsit sem veszített ragyogásából. 2019. május 4-én tartotta a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium végzős diákjainak ballagási ünnepségét. Az esemény a templomi ballagással kezdődött, amelynek során a diákok és osztályfőnökeik az iskolazászló mögött a templomig ballagtak, miközben a ballagási dalokat énekelték.

A templomba beérve a diákok vázába helyezték virágaikat, majd Dr. Janka Gábor görögkatolikus parókus és Vitális Gábor szalézi vikárius megáldották az iskola zászlaját és a ballagó diákokat is. Azok a tanmesék, amiket hallottunk tőlük, minden diák számára útravalót jelenthetnek, és segítséget adhatnak számukra, hogy jobb és sikeres emberek legyenek a jövőben.

Az intézménytől való búcsúzás után a Don Bosco Sportközpontban folytatódott a ballagási ünnepség. Petróczi Gábor igazgató úr beszédében ( itt olvasható ) köszöntötte a megjelenteket, majd rövid jellemzésben búcsúzott a négy osztálytól és azok osztályfőnökeitől: Bolacsek László, Farkas Barbara, Szűcs-Gömöri Viktória és Piaszkóné Szokircsák Ágnes kollégáktól.

Az ünnepélyes díjátadón értékes jutalmakat vehettek át diákjaink sporteredményeikért, kiemelkedő tanulmányi eredményeikért, közösségi szolgálataikért. Polgármesteri dicséretben részesült Szlanyina Tímea, aki kiemelkedő tanulmányi eredménye, kulturális tevékenysége mellett ritmikus sportgimnasztika országos versenyeken is szép eredményeket ért el. A díjat Klimon István, Kazincbarcika város alpolgármestere adta át.

A 2018/2019-es tanévben Szalézi-díjban részesültek az alábbi tanulók: Szlanyina Tímea, Molnár Boglárka 12.A osztályos tanulók, Marin Márk 12.B osztályos tanuló, Páhy Marcella 12.C osztályos tanuló, Mihalik Janka és Molnár Zsófia 12.D osztályos tanulók. A Pro Schola Et Labore-kitüntetés az alapítvány másik díja, melyet a kuratórium döntése alapján a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok nyerhetik el, idén Drótos Alexandra, Ihnáth Brigitta, Holló Milán, Orehovszki Lili, Molnár Inez és Tózsa Anna. A kitüntetettek id. Bolacsek László alkotását és a vele járó pénzjutalmat vehették át.

Énekkari tevékenységükért, zenei tehetségükért díjat vehettek át Molnárné Marczis Erzsébet igazgatóhelyettes asszonytól, az iskolai kórus vezetőjétől: Bacskó Rebeka és Szlanyina Tímea. Az ünnepélyes díjátadást a Szózat zárta, mely után a ballagók ének kíséretében mondtak búcsút tanáraiknak, alsóbb iskolatársaiknak.

Sok sikert kívánunk a ballagó diákoknak az érettségi vizsgákhoz!

 

 

Farkas Barbara tanár

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

 

[flagallery gid=404 name=”Gallery”]

admin On május - 6 - 2019

Categories

Gimi, Hírek, Kiemelt

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...