Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

A 2018/2019-es tanévben már 28. alkalommal hirdette meg országos honismereti pályázatát, a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra), valamint a Budapesti Történeti Múzeum, a „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” címmel,  melyen 2006/2007-es tanévtől rendszeresen részt vesznek a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium érdeklődő tanulói. Felkészítő tanáruk: Bukodiné Sólyom Ilona.

Idén május 25-én, szombaton adták át a díjakat, s rendeztek kiállítást immár 27. alkalommal a Budapest Történeti Múzeum Barokk termében. A díjakat Ráday Mihály, a Város-és Faluvédők Szövetségének elnöke adta át.

Tanulóink ebben a tanévben is nagy sikerrel szerepeltek. Idén az ingyenes városvédő tábor Kecskeméten lesz július 7-től 13 – ig, melyre a díjazottak jelentkezhetnek.

Az írásos és képzőművészeti pályamunkákat többféle kategóriában díjazták, téma, műfaj és kor szerint.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium díjazottai 2018/2019-ben:

Két írásos pályamunkát küldtünk, melyből:

Kiemelt 1. díjas:

1. helyezett:

Rajzok-festmények kategóriában10- diákunk munkájával versenyeztünk, ebből:

1.helyezett:

2. helyezett:

3. helyezett:

 Különdíjas:

Fotó kategóriában 1 versenyzőnk volt:

2. helyezett

  • Tóth Marcell János (7. A)

 

Nagyon büszke vagyok tanítványaimra!

Bukodiné Sólyom Ilona

 

[flagallery gid=407 name=”Gallery”]

admin On május - 29 - 2019

Categories

Hírek, Kiemelt, Versenyek

Tags

Related Posts

  • No related posts found

Comments are closed.

  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Beyond Chance Master

Beyond Chance: Master the Art of Plinko for Instant Win ...

Попробуйте

Попробуйте удачу и проверьте свою интуицию: игра Plinko – это ...

Адреналин,

Адреналин, ставки и удача: раскройте секреты прибыльной plinko игра и ...

Emocjonująca przygo

Emocjonująca przygoda z grami online: Szczere savaspin opinie i sprawdzone ...

Hər gün yeni qalib

Hər gün yeni qaliblər yaradan platforma, pin co ilə sərvətə ...