Logó

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 2.

Archive for the ‘Egyéb’ Category

„Polak, Wenger dva bratanki” – ez a felirat fogadta május 19-én este a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium ebédlőjében azt a 63 lengyel középiskolást, igazgatójukat és tanáraikat, akik a Visegrádi országok közti együttműködés eredményeként három napot töltöttek el Kazincbarcikán! A dél-lengyelországi Auschwitz Szalézi Líceumából érkezett „Sólymok” (Sokoly) nevű lengyel zenekart az iskola igazgatója, Zenon atya vezette, aki egyben a 75 főből álló fúvószenekar karmesteri feladatait is betölti. A csoport utazását kedves lengyel kapcsolattartónk, Evelyna szervezte, aki az utazás előtti hónapokban folyamatos […]

Posted by admin On máj - 21 - 2014 „Lengyel, magyar két jóbarát…” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

                    Meghívó !                    A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium szeretettel meghív minden érdeklődőt  május 20-án,  kedden  a         kazincbarcikai Szent Család Plébániatemplomba, ahol az auschwitzi szalézi szakközépiskola diákjai 19.00 órai kezdettel adnak koncertet. A zenekar egyházi zenét játszik, de repertoárjukban Beatles és Abba számok is megtalálhatók. A belépés ingyenes, egyedüli feladatunk a zene felhőtlen élvezete.

Posted by admin On máj - 16 - 2014 Meghívó, koncertre bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

„FIATALOK AZ ÉPÍTETT ÉS TERMÉSZETI KÖRNYEZET VÉDELMÉÉRT” A Budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeumban a 22. kiállítást és eredményhirdetést nyitotta meg 2014. április 12-én, a Város- és Faluvédők Szövetségének (Hungaria Nostra) elnöke, Ráday Mihály. MIT GONDOLSZ?  MIT LÁTSZ?  MIT SZERETNÉL?  MIRE VAGY BÜSZKE?- írta a pályázati kiírás. 1. MELYIK AZ A NEVEZETES ÉPÜLET, EMLÉKMŰ, SZOBOR, NÉPI EMLÉK, SÍREMLÉK, ÉPÍTETT  VAGY TERMÉSZETI ÉRTÉK A LAKÓHELYEDEN, TELEPÜLÉSEDEN, AMELYRE A LEGBÜSZKÉBB VAGY, ÉS AMIT A BARÁTAIDNAK IS MEGMUTATNÁL? 2. MELYIK AZ A RÉGI […]

Posted by admin On ápr - 14 - 2014 SZALÉZISEK ORSZÁGOS SIKERE bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Ingyen  jogosítvány 2014. április 12-én Ingyen jogosítványt lehetett szerezni a virágvasárnap előtti szombaton, a barcikai Csónakázó tónál tartott keresztút keretében. A keresztút kedves és hozzáértő szervezését a cserkészek, különösen Józsáné Anna, cserkész anyuka valósította meg. A hagyományos keresztút szereplőit megszólaltató fiatalok mai kihívásokon, feladatokon elmélkedtek: hogyan követhetjük Jézust a mai világban életünk útjain és keresztútjain. Részt vett rajta néhány tanár és diák a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumból, és a plébániai fiatalok és idősek is többen eljöttek.             Mindenki kapott feladatot: […]

Posted by admin On ápr - 14 - 2014 Ingyen jogosítvány bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Húsvéti ajándékok a Szalézi Szent Ferenc Gimiből a kurityáni gyerekeknek 2014. április 9-én Kurityánban, a Speciális Iskola tanulóinak átadtuk az ajándékokat a Szalézi Szent Ferenc Gimi részéről. Az ajándékokat nagyböjti jótékonysági akció keretében adták össze az osztályok, melyek egy részét Bötje atya gyermekeinek adtuk, másik részét – ez is szép nagy gyűjtemény volt – a nehéz sorsú kurityáni gyerekek kapták. Emellett még átadtuk a jókora Don Boscós faliórát, amit a közösségi szolgálatosok díszítettek ki rajzzal és feliratokkal. Egy50 perces műsort […]

Posted by admin On ápr - 14 - 2014 Húsvéti ajándékozás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Újra elérkezett egy új év eleje, és újra meggondolhatjuk, hogy mit kezdjünk az adónk 1 %-ával.   Kérjük, segítse diákjaink tanulási, fejlődési lehetőségeit: adományozza adója 1%-át a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Alapítvány-nak ! Adószáma:  18402641-1-05 Kérjük adóbevallásának megfelelő helyén rögzítse a fenti adószámot !   Kérjük támogassa adója 1%-ával, a Magyar Katolikus Egyházat, hogy minél több rászorulón segíthessenek ! Kérjük az adóbevallásának megfelelő helyén jelölje be 0011-s technikai kódot.

Posted by admin On ápr - 10 - 2014 1 % az adóból bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

„Gondolatunk ma oly messze száll. Don kanyarban halt meg édesapánk. Emlékszünk rá! Sok-sok éve már, Gyertyafénye, meleg. Szívünket, lelkünket járja át.” Bagyal József nyugalmazott alezredes versének gondolataitól áthatva zajlott le 2014. január 31-én délelőtt az Egressy Béni Művelődési Központban a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége Területi Elnöksége által szervezett Doni Emlékező Ünnepség. Iskolánk, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium megtiszteltetésnek vette, hogy e jeles eseményen közreműködésével emelhette az ünnepség fényét. A katonai díszjel és a Himnusz elhangzása után az […]

Posted by admin On feb - 5 - 2014 Doni Emlékező Ünnepség 2014 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

A Don Bosco Szaléziak magyarországi letelepedésük 100. évfordulóját ünnepelték ebben az esztendőben. Az ünnepsorozat lezárásaként 2013. december  7-én Óbudán került sor a Don Bosco-gála megrendezésére. Iskolánk képviseletében szombaton reggel negyed 7-kor indultunk különbusszal a fővárosba, ahol 10 órakor kezdődött a rendezvény az Óbudai Kulturális Központ színháztermében. A jubileumi program iskolánk kórusának és zenekarának fellépésével vette kezdetét, majd Ábrahám Béla tartományfőnök atya mondott ünnepi köszöntőt. A megnyitó után iskolánk diákszínpados tanulói következtek a Farkas Fanni tanárnő által írt és rendezett „Don […]

Posted by admin On dec - 10 - 2013 Don Bosco centenáriumi gála Óbudán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Sántha Kálmán Szakkollégiuma (igazgató: Prof. Dr. Muszbek László akadémikus, egyetemi tanár) idén augusztusban ötödik alkalommal szervezte meg a Nyári Tudományos Tábort, ahol kazincbarcikai diákként először én is részt vehettem. Ez egy pályázat: azok a diákok táborozhattak, akiknek a tanulmányi átlaga az előző év végén elérte a 4,5-et. A jelentkezőknek önéletrajzot kellett írni, s ha az iskolájuk és az egyetem is érdemesnek tartotta a részvételre, már készülhettek (készülhettünk) is a nagy kalandra. A szakkolisok […]

Posted by admin On Sze - 5 - 2013 Nyári Tudományos Tábor bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST

Néhány beszámoló a közösségi szolgálatról a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumból Egy mentor tapasztalata – szociális segítő munka a kazincbarcikai kórházban  2012 szeptemberében szereztem tudomást arról, hogy a kilencedik osztályos tanulók számára államilag kötelezővé tették a szociális segítő munkában való részvételt, melyet iskolai tanórákon kívül végezhetnek a diákok. A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumból a kórházba nálam nyolc kislány jelentkezett e feladat végzésére. Amikor Andrásfalvy János SDB atya, a gimnázium nevelési igazgatóhelyettese, felhívott telefonon, és megkérdezte tőlem elvállalnám-e a mentori munka végzését, […]

Posted by admin On Júl - 3 - 2013 Közösségi szolgálat egy tanév óta bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva READ FULL POST
  • Digitális Napló (E-kréta)
  • Menzarendelés
  • LanguageCert
  • Gimnáziumi fórum
  • Facebook
  • Youtube
  • RSS

Alkalmazások

  • Menüválasztás!!!
  • Gimnáziumi fórum
  • Digitális napló.
  • Angol nyelvvizsga vizsgahely
  • Jelentkezés fogadóórára
  • Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban:
    Kattintson a képre ! Menő menza a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

A sagim.hu oldal nyu

Kedves Látogató! A sagim.hu oldal a továbbiakban nem frissül, kérjük, látogasson ...

Menzások, figyelem!

A következő árváltozás lép életbe a tanév első napjától (09.01.): ...

Menzások, figyelem!

A szeptemberi étlap már elérhető. A mai naptól augusztus 25. ...

Javító-, osztályo

A javító-, különbözeti-, és osztályozóvizsgák (ez utóbbi csak az egyéni ...

Ságváris Öregdiá

Már csak két hét, és itt a nagy nap. Íme, ...